3p

Új tulajdonos megjelenésével a társaságok kikerülhetnek az evából. Ez a szavazati jog mértékének függvénye, amely más a bt.-nél és a kft.-nél.

Amennyiben az egyszerűsített vállalkozói adózás (eva) hatálya alá tartozó cégbe ötven százalék feletti szavazati joggal rendelkező új tulajdonos lép be, akkor a cég elveszti jogát az eva alkalmazására, tudatja az APEH honlapján közzétett tájékoztató. Ugyanakkor a gazdasági társaságokról szóló törvény (Gt.) közkereseti társaságokra vonatkozó, de a betéti társaságokra is alkalmazandó előírása szerint a szavazati jog mértéke független a vagyoni hozzájárulás mértékétől, a társasági szerződésben - az említett korlát figyelembevételével - ahhoz is köthető, vagy attól teljesen eltérően is meghatározható. (Egyszerűsített vállalkozói adóból áprilisban 31,6 milliárd forint, az első négy hónapban 39,6 milliárd forint folyt be a költségvetésbe.)

Amennyiben például egy betéti társaságba úgy lép be - negyedikként - új tag, hogy vagyoni hozzájárulása alapján a részesedése 80 százalék, de szavazati jogának mértékét a társasági szerződésben 20 százalékban határozzák meg, akkor az Eva törvény szerinti kizáró feltétel nem áll fenn. Vagyis ez nem akadálya a betéti társaság evaalannyá válásának, illetve a már evásként működő betéti társaság e címen nem veszti el evaalanyiságát. Ha a társasági szerződésben nem rendelkeznének külön a szavazati jog mértékéről, akkor - 4 tagú betéti társaságról lévén szó - a szavazati jog a Gt. értelmében 25 százalék lenne, tehát ebben az esetben sem keletkezne 50 százalékot meghaladó szavazati jogot biztosító részesedés.

Kft.-k esetében a szavazati jog a Gt. szerint főszabályként az üzletrész (a társaság vagyonából a tagot megillető hányad) mértékéhez igazodik; a társasági szerződés azonban egyes üzletrészeket a többiekétől eltérő tagsági jogokkal ruházhat fel. Az egyes tagok törzsbetéteinek mértékét és az ahhoz kapcsolódó szavazati jog mértékét a társasági szerződésben meg kell határozni.

A korábbi példát kft. esetére alkalmazva: a negyedikként belépő, 80 százalékos törzsbetétet teljesítő új tag számára szintén biztosíthatnak a tagok a társasági szerződésben 20 százalékos mértékű szavazati jogot, s ekkor a kft. evaalanyiságának szintén nincs akadálya. Ha a tagok a társasági szerződésben nem térnek el a Gt. főszabályától, a szavazati jog mértéke 80 százalék lenne, ami megakadályozná az evalannyá válást, vagy az evaalanyiság elvesztését eredményezné.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!