A jegybank a szerdai 100 bázispontos kamatcsökkentéssel egyértelművé kívánta tenni, hogy a sáv közelében lévő forintárfolyammal elérhetőnek tartja az idei és a jövő évi inflációs célokat, azokon nem akar változtatni - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A jegybank vezetője hangsúlyozta, hogy az MNB mozgástere nagyon szűk, de az ingadozási sáv eltolására nincs szükség.
A jegybank szerint jelentős a spekuláció a forint árfolyamát illetően a piacon. Az MNB úgy gondolja, hogy nincs szükség a forint további erősödésére, de azt is jelezni kívánta: csupán spekulációs nyomásra csökkentette az irányadó kamatot.
Ha elfogadjuk Járai Zsigmond érveit és logikáját, akkor a spekulációs nyomás miatt további kamatcsökkentésre lehet számítani. A mai kereskedés során a forint ugyanis továbbra is a sáv alját ostromolja, és a jegybanknak a mai napon is interveniálnia kellett. A különböző internetes hírforrások mindegyik komoly keresletről számol be a forintpiacon, amely egyes híradások szerint még a tegnapi napnál is nagyobb összegek mozgósítására késztette az MNB.
Újabb kamatvágás?
A sávszélesítés nincs napirenden a jegybank elnöke szerint, ám a forint további erősödését nem tudta megakadályozni a tegnapi kamatcsökkentés.