2p

A Magyar Vállalkozásfejlesztési Hálózat Konzorciuma értehetetlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy a várhatóan hamarosan újrainduló mikrohitel-program működtetése a helyi vállalkozásfejlesztési alapítványoktól átkerüljön a kereskedelmi bankokhoz.

A Magyar Vállalkozásfejlesztési Hálózat Konzorciuma értehetetlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy a várhatóan hamarosan újrainduló mikrohitel-program működtetése a helyi vállalkozásfejlesztési alapítványoktól átkerüljön a kereskedelmi bankokhoz - jelentette ki Kovács István, a konzorcium elnöke.

Kovács István hangsúlyozta, hogy így éppen az a vállalkozói réteg szorulna ki a programból, amelyik számára azt megalkották és elindították, ugyanis a mikrohitel-programot azoknak a kisvállalkozásoknak a finanszírozására hozták létre, amelyek a kereskedelmi bankoktól nem kapnak pénzt, mert úgymond hitelképtelennek bizonyulnak – számolt be a Magyar Rádió.

Ha az említett elképzelés valósulna meg, akkor lényegében megszűnne a mikrohitel-program - jelentette ki Kovács István, hozzátéve, hogy a konzorcium kidolgozott egy olyan koncepciót, amely alapján azonnal sok milliárd hitel kihelyezésére lenne lehetőség a rászoruló kisvállalkozók számára, ötvözve ezt a nélkülözhetetlen szakmai tanácsadásokkal és egyéb szolgáltatásokkal. A tervezetet február elején megküldték a Gazdasági Minisztériumnak, de még semmilyen választ nem kaptak rá, pedig egyes hírek szerint már márciusban szeretné a kormány újraindítani a mikrohitel-programot - mondta Kovács István, a konzorcium elnöke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!