November 20-a a következő értékelési határnap a tartós beszállítói státus elérését, illetve megerősítését támogató pályázati kiírásnál. Bár az Új Magyarország fejlesztési terv Gazdaságfejlesztési operatív programjának 1.3.3-as kódszámú kiírására 2010. február 5-ig várják a pályázatokat, a szakaszos értékelésre tekintettel érdemes igyekezni a kérelem benyújtásával.
A beszállítói státus elérése, illetve megőrzése érdekében a vállalkozások technológiai innovációját ösztönző felhívás előirányzott keretösszege kétmilliárd forint. Ebből a kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökség becslése szerint 30-50 projekt kaphat támogatást. Az elnyerhető összeg minimum 15 millió, maximum 400 millió forint lehet. A kiírás szerint az elnyert támogatás 40 százaléka erejéig előleg is kapható.
Az Európai Unió által társfinanszírozott konstrukció az integrált, tudásigényes beszállítói szektor kialakítását, illetve fejlesztését szolgálja Magyarországon. Célja az is, hogy növelje a beszállítói hálózat nagyságát, diverzifikálja annak gyártmánykínálatát. Azok a beszállítók számíthatnak EU-s támogatásra, akik technológiai innovációs tevékenységük révén kereskedelmi forgalomban lévő, végterméket gyártó nagyvállalatok vagy beszállítói integrátorok reális igényeire épülő fejlesztéseket (alkatrész, részegység, gyártási technológia) kívánnak végrehajtani, áll a Világgazdaság írásában.