2p

A versenyképességet javító pályázatok a legkelendőbbek a hazai humánerőforrás-fejlesztési operatív programban. A 900 millió forintos összértékű projektekből eddig 586 millió forintot nyertek el a szerencsés pályázók, értesült a Népszabadság.

A humánerőforrás-fejlesztési operatív program (HEFOP) az év elején 18 pályázatot hirdetett, ezek közül elsőként a vállalkozóikészség-fejlesztését segítők valósulnak meg. Augusztus közepéig 13 beadási határidő zárult le, s mintegy 586 millió forint talált gazdára a csaknem 900 milliós összértékű projektből.

A tenderek többsége a fővárosból és Pest megyéből érkezett, bár néhány fővárosi pályázó vidéki telephelyén szervezne dolgozóinak oktatást. A nyertesek többségében 10-20 alkalmazott képzését vállalták, de akadt olyan munkaadó is, amely 100-200 dolgozóját vonná be a programba. Mint a budapesti székhelyű Rehabit Komplex Kft., amely három Csongrád megyei telephelyén szervez majd száz munkavállalója részére 120 órában komplex, a papírfeldolgozó ismeretek mellett a társadalmi beilleszkedést is segítő rehabilitációs képzést, írja a Népszabadság.

A cégek és a munkavállalók versenyképességét a képzés révén egyaránt javító programban a pályázók egy- és tizennyolcmillió forint közötti összeget igényelhettek, melyet általános vagy speciális képzések szervezésére fordíthatnak majd. Előbbi keretében más munkaterületen, munkaadónál, vagyis széles körben hasznosítható képesítéseket adó tanfolyamok szervezése támogatható, míg a speciális képzések olyan ismereteket adnak, amelyeket a dolgozók saját munkakörükben közvetlenül alkalmazhatnak. A pályázók több mint fele informatikai, nyelvi és menedzsmentismereteket adó képzésekre kért támogatást.

Mint ismeretes, 2004-2006 között a HEFOP támogatási kerete 191 milliárd forint. Az operatív programban vállalkozói készségek fejlesztését segítő képzések támogatására 2004-2006 között 5,2 milliárd forintot fordíthatnak, amelyből 3,9 milliárd az Európai Szociális Alapból érkezik, és 1,3 milliárd a kormányzati társfinanszírozás. A következő fordulót jövő hónap végén hirdeti meg a munkaügyi tárca, számolt be a Népszabadság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!