2p

Egyhangúlag támogatta a Parlament Gazdasági Bizottsága az Állami Privatizációs Részvénytársaság Felügyelő Bizotságának elnökjelöltjét. Sághy Zoltán komoly szakmai kihívásnak tartja leendő feladatát.

A felügyelőbizottsági elnököt jelölő Állami Számvevőszék vezetője, Kovács Árpád jó megoldásnak tartja, hogy a pénzintézeti privatizáció, illetve a magánosítás lezárásának időszakában egy profi könyvvizsgáló kerülhet a testület élére. Maga a jelölt, Sághy Zoltán, akinek közgazdász és adótanácsadói végzettsége is van, jelenleg egy magáncég ügyvezetője, de korábban dolgozott az adóhatóságnál és főosztályvezetőként a Pénzügyminisztériumban is. Mint elmondta, komoly szakmai kihívásnak tartja leendő feladatát, hiszen idén egy feszített privatizációs tervet kell teljesíteni. Megjegyezte: a felügyelőbizottság nem csak az ÁPV Rt. működését, a szabályok betartását ellenőrzi majd, de a létrejövő magánositási szerződések célszerűségét is, sőt azt is, hogy betartják-e a korábbi megállapodások, foglalkoztatási, környezetvédelmi stb. előírásait.

Alapvető cél, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjék a történteket, hogy ne az események végén szembesüljenek az esetleges problémákkal. Sághy hangsúlyozta, bár a testületbe politikai pártok is delegálnak tagokat, a feladatok azt kívánják meg, hogy a szakmai szempontok kerüljenek előtérbe. Hozzátette: szeretné elérni, hogy a jövőben a felügyelőbizottságban a szakszervezetek is képviseltethessék magukat. Sághy Zoltán jelölését a gazdasági bizottság egyhangúlag támogatta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!