A főváros kereskedelme jelenleg 23-25 százalékkal részesedik az országos forgalomból szemben az 1997. évi 30 százalékkal. A tanulmány szerint átlagos évi 8-10 százalékos forgalombővülést alapul véve, 2005-re a 7.200-7.500 milliárd forint kereskedelemből a budapesti forgalom 1.600-1.700 milliárd forint lesz.
A bevásárló központok és a hipermarketek megjelenése a felmérés szerint kedvezően hatott az adott városrészek fejlődésére, illetve a kereskedelem-technológiára. A tanulmány szerint célszerű lenne kijelölni az irányokat a modern és a tradicionális kereskedelem csatornák együttműködése felé.
Ennek érdekében szorgalmazzák egy koncepció kidolgozását a kisebb shopping-centerek integrálására a tradicionális kereskedelmi zónákba. Ezen kívül szerintük a beruházókat érdekeltté kellene tenni a belvárosi kiskereskedelem revitalizációjában. A tanulmány javasolja továbbá a fővárost és az agglomerációt felölelő kereskedelmi információs rendszer kialakítását, amely tartalmazná a vásárlóerő adatait, lakossági és intézményi fogyasztói információkat, az infrastrukturális hátteret. Az így létrejövő adatbankból a kereskedelmi egységet létesítő beruházók, illetve profilt váltó vállalkozók tájékozódhatnának.
Változik a kereskedelmi forgalom összetétele
Az országos kereskedelmi forgalomban mérséklődik a főváros részesedése, ami az agglomeráció növekedésével és budapesti lakosság számának csökkenésével magyarázható - közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a megrendelésére készített GfK Hungária tanulmányra hivatkozva.