Az EU végrehajtó intézménye jóváhagyta az erre szolgáló új szabványosított jelképet, amely egy felnyitott tégelyt ábrázol. Ennek kötelezően szerepelnie kell majd a 30 hónapon túl is használható kozmetikai termékek - például napolajak vagy szemfestékek - üvegein, mellette annak megjelölésével, hány hónapig vagy évig használható biztonságosan a termék a felnyitása után.
Eddig csak a 30 hónaposnál rövidebb lejárati idejű termékekre volt érvényben hasonló előírás. A bizottság azért döntött egy egyszerű jelkép használata mellett, mert ez könnyen és gyorsan felismerhető, és szükségtelenné teszi a szöveges magyarázatokat, amelyek alkalmazása mindig kényelmetlenebb (például le kell őket fordítani, vagy nehezen férnek el a csomagolóanyagon).
A jelkép alkalmazása különösen az olyan termékek esetében lesz hasznos, amelyek felnyitásuk után a környezettel érintkezésbe kerülve mikrobiológiai fertőzések vagy más hatások folytán minőségromlást szenvedhetnek vagy veszélyesekké válhatnak.
A bizottsági döntés volt az első gyakorlati alkalmazása annak a közösségi irányelvnek, amelyet a miniszterek tanácsa és az Európai Parlament februárban hagyott jóvá a kozmetikai termékek forgalmazásával kapcsolatban.
Változnak a minőségi előírások a kozmetikumoknál is
Az EU-ban 2005 márciusától a 30 hónapon túl használható kozmetikai termékekre is kiterjesztik a szavatossági idő megjelölésének a kötelezettségét - jelentette be az Európai Bizottság.