Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleménye szerint a legfontosabb változás, hogy megszűnik a vita esetén kérhető fogyasztóvédelmi vizsgálat eredményének kötelező hatálya. Az OKSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a kereskedő továbbra is köteles, szolgáltató jegyzőkönyvet felvenni a fogyasztó kifogásáról, míg a fogyasztónak kifogása érvényesítéséhez be kell mutatnia az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - idézte a közleményt az MTI.
A fogyasztó elsősorban javítást, vagy cserét, ha pedig erre nincs mód, árleszállítást kérhet, vagy elállhat a szerződéstől. A szavatossági időszak a július elsejei változások alapján 2 évre nő. Amennyiben a fogyasztó kifogását a szolgáltató vitatja, a vevő a vásárlást követő 6 hónapot követően kérheti a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szakvizsgálatát. Ennek eredménye azonban az eddigiektől eltérően nem lesz kötelező a vállalkozás számára. A felek vitás igényeiket bírósági eljárás keretében érvényesíthetik.
A szolgáltatónak a hat hónapon belüli reklamációnál vélelmeznie kell, hogy a felismert hiba a vásárlás időpontjában már létezett, kivéve, ha ez a vételen a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. A kötelező jótállásról szóló előírások a tartós fogyasztási cikkek esetében nem változnak.
Változó reklamáció, növekvő jótállási idő
Szeptember elsejétől változnak a fogyasztói szerződések szavatossági és jótállási igényeinek, a reklamációk intézésének szabályai a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendelete alapján.