1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Ellehetetleníti a sok évtizedes hagyományokkal rendelkező papírgyűjtést a hulladéktörvény, ezzel rosszul járnak az iskolák, mert az ebből származó bevétel sok helyen fontos kiegészítő tétel volt - írta a Népszabadság.

A lap szombati számában idézik ezzel kapcsolatban a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatását, amely szerint az új szabályok - amelyek szerint háztartási hulladékot csak a helyi közszolgáltató gyűjtheti, illetve az ő kötelessége a szelektíven gyűjtött hulladék ingyenes elszállítása - részben az uniós irányelvhez való alkalmazkodás következményei, részben azért voltak szükségesek, mert a korábbi gyakorlat szerint az iskolai papírgyűjtés eredményeként magánvállalkozók realizálták a közszolgáltatókat megillető profitot.

A tárca szerint egyértelmű, hogy az iskolában keletkezett, vagy összegyűjtött papírt, vagy más szelektíven gyűjtött háztartási hulladékot az iskola csak a közszolgáltatónak, vagy az általa megbízott cégnek adhatja át 2015 január 1-jétől. Álláspontjuk az, hogy az új rendszer összességében előnyösebb a tanulók által végzett gyűjtésnél.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!