2p

Az Európai Unió Leonardo de Vinci 2007-2009. évi kelet-európai ifjúsági vállalkozásfejlesztési programban több mint 100 magyar, szlovák, román fiatal vett részt, 50 új vállalkozás kezdte meg működését - hangzott el a programot záró budapesti konferencián.

A kétéves program (youngbusiness.net.3) célja a térség fiatal vállalkozói számára szolgáltatások fejlesztése. A programhoz az Európai Unió 380 ezer euró (mintegy 110 millió forint) támogatást adott. A lebonyolításban részt vett konzorciumot a londoni Wandsworth Youth Enterprise Centre (WYE) vezette, amelyben magyar, szlovák és román partnerek vettek részt.

Magyarországon a partnerek közé tartozott a Budapesti Ifjúsági Vállalkozó Központ, az egri Neumann János Szakközépiskola, az ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium, illetve a nyíregyházi Abigél Többcélú Intézmény.

A záró konferencián elhangzott, hogy a Leonardo programban a partnerek létrehozták az első közép-európai ifjúsági vállalkozástámogatási hálózatot támogató non profit társaságot, amelynek tagja három magyar, két szlovák és egy román képzőintézet. A nonprofit szervezetként működő hálózatban egymás tapasztalataira építve vállalkozásfejlesztési programokat dolgoztak ki.

Michael Manning-Prior, a WYEC alapítvány ügyvezetője a programot úgy értékelte, hogy a vártnál kedvezőbb eredményt hozott, mivel több trénert sikerült kiképezni, többen alapítottak új vállalkozást, a roma közösség tagjai is nagy számban vettek részt a programokon.

A kelet-európai ifjúsági vállalkozásfejlesztésre irányuló program folytatódik, akár európai uniós forrásból, de ha kell, független finanszírozási forrásokat is keresünk. Az egyik lehetőség, hogy az EU hálózatépítést támogató programjához kapcsolódunk 2010-ben - mondta a konferencián Liz Rhodes, a közép-európai ifjúsági vállalkozástámogatási hálózatot működtető non profit társaság igazgatója.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!