A nagy ipari fogyasztók által létrehozott érdekvédelmi szervezet kedden közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben rámutat: a 2004. január 1-jei földgáz-szabadpiacra lépéshez a feljogosított fogyasztónak október 31-ig fel kellene mondaniuk a közüzemi szerződést, de ehhez hiányzik, illetve késik néhány lényeges feltétel. Hiányzik például a szállítói vezeték szabad határkapacitásának és aukciójának meghirdetése, és a fogyasztók többségénél a földgáz kereskedői ajánlatok megjelenése.
Az IEF szerint a Mol Rt. nem adta meg a Magyar Energia Hivatal (MEH) által az ideiglenes üzleti és kereskedelmi szabályzatban előírt szállítóvezetéki szabad határkapacitás értékét október 15-én, továbbá az általa rendezett földgáz nagyfogyasztói konferencián tett ígéret ellenére több nagyfogyasztó hiába kért ajánlatot, azt még nem kapta meg.
Hatvani György, a GKM energetikáért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta: a szaktárca gondoskodott arról, hogy a piacnyitáshoz szükséges utolsó rendeletek is időben megjelenjenek. Már nyomdába került az árszabályozás elveit meghatározó rendelet, valamint a rendszerhasználati díjról szóló rendelet. Ezek az ünnep után jelennek meg. Ezt követően jogszabályi oldalról már nem lesz akadályozó tényező.
A helyettes államtitkár szerint a földgázpiac a tervezett, módon és időben nyílik meg, bár arra számítani lehet, hogy - mivel a piac szereplői számára teljesen új struktúráról van szó -, az áramszektorhoz hasonlóan lassan mozdul meg a piac. A nyitás mértéke alapvetően attól függ, hogy lesz-e elegendő kínálat - mutatott rá Hatvani György. A törekvés mindenesetre az, hogy tisztességes, jól működő piac jöjjön létre, amelynek hosszú távú árleszorító hatását a lakosság és a gazdaság is érzékelni fogja - tette hozzá a helyettes államtitkár.
A Mol Rt. szerint nincs veszélyben a januári földgázpiaci nyitás, amelynek a cég továbbra is elkötelezett híve - jelentette ki Lukács Bea, a társaság szóvivője. Elmondta: a Mol kész biztosítani a jogszabályban számára előírt minden feltételt. Így megadta a MEH által előírt határidőig a szállítóvezetéki névleges kapacitásértékeket, publikálta is azokat valamennyi, a MEH által ismertetett lista szerinti potenciális szállítóvezeték-kapacitás lekötő számára.
Veszélyben a földgáz-ellátás, vagy mégsem?!
Az Ipari Energiafogyasztók Fóruma (IEF) szerint veszélyben van a földgázpiac január 1-jén esedékes nyitása, ám ezzel az aggodalommal sem a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM), sem a Mol Rt. nem ért egyet.