1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A New York-i tőzsde, a világ legnagyobb részvénypiaca mérlegeli, hogy ismét engedélyt adjon az Al - Dzsazíra arab televíziónak a tőzsdei tudósításokra. A Wall Street Journal számol be arról, jogy a tőzsde álláspontjának megváltoztatását tervezi.

Az Al- Dzsazírától, amely négy éven át beszámolhatott a tőzsdei eseményekről, a múlt héten vonták meg a tőzsdeparketten való jelenlétet. A tőzsdei illetékesek biztonsági okokra hivatkoztak , ám csütörtökön elismerték, hogy döntésükben egyéb szempontok is szerepet játszhattak, így az is, hogy a tőzsdei üzletkötők az Al-Dzsazíra iraki háborúról sugárzott műsoraival elégedetlenek voltak.

Ami a biztonsági szempontokat illeti, a NYSE egy második tőzsdei parkett létrehozását is mérlegeli, hogy ezzel enyhítse azt a kockázatot, amit egy esetleges terrorcselekmény jelentene a tőzsdén, Manhattan déli részén. A tőzsde máris több New York-i helyiséggel rendelkezik, amiket rendkívüli helyzetben használni tudnának.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!