5p

Csütörtökön adták át a kilencedik alkalommal meghirdetett Környezeti Megtakarítás Díjakat. Az Ablakon bedobott Pénz programra idén is élénk érdeklődés volt, a kiíró KÖVET Egyesület azokat a vállalati intézkedéseket jutalmazta, amelyek egyszerre jelentik a környezet megóvását, és gazdasági hasznot is hoznak.

A KÖVET Egyesület 2010-ben kilencedik alkalommal hirdette meg Környezeti Megtakarítás Díj programját, amelyre környezeti és gazdasági hasznot egyaránt hozó intézkedésekkel lehetett nevezni. A KÖVET Egyesület JÖVŐKÉPLET című konferenciáján, október 14-én, Budapesten, a Hotel Gellértben adták át a 2010-es Környezeti Megtakarítás Díjakat. A felhívásra idén 16 környezetvédelmi intézkedés érkezett 4 vállalat esettanulmányában.

A szakmai zsűri három kategóriában hirdetett győztest, a díjakat a nyertesek ünnepélyes keretek között Dr. Majó Zoltántól, a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjának fejlesztési igazgatójától vehették át. Idén a SPAR Magyarország Kft. és a METRO Group Asset Kft. közös pályázata, a MARS Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft., valamint a Magyar Telekom Nyrt. kapott díjat. A konferencia ideje alatt a KÖVET adománygyűjtést szervezett a vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára.

A díjazott intézkedések

A beruházást nem igénylő intézkedések kategóriájában a SPAR Magyarország Kft. és a METRO Group Asset Kft. közös intézkedése érdemelte ki a "A legszebb mosott gyümölcs tálban” címet.

A METRO Group Asset Kft. látja el többek között a SPAR Magyarország Kft. működéséhez kapcsolódó hulladékgazdálkodási feladatokat. Közös – környezeti teljesítmény javítását szolgáló – projektjeik keretében megvalósították, hogy a SPAR valamennyi budapesti áruházánál megoldják a biológiailag lebomló, forgalomból kivont zöldség, gyümölcs hulladékok külön gyűjtését és komposztálással történő hasznosítását. A 2010-ben bevezetett újító intézkedésükkel 25 százalékkal csökkentették a települési hulladéklerakókba kerülő szerves hulladékok mennyiségét. A beruházást nem igénylő intézkedés éves működési költsége 7 millió forint, az éves megtakarítás mértéke 8,8 millió forint, így az intézkedés azonnal megtérül.

A három éven belül megtérülő intézkedések kategória győztese a MARS Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft. A cég bokrosi telephelyén 2009-ben megvalósított termálvizes fűtésrendszer kiépítését jutalmazta a zsűri „A legízletesebb alacsonyan csüngő gyümölcs” díjjal. Az intézkedés célja az volt, hogy az épület fűtését és a higiéniás célokat szolgáló meleg víz előállítását környezetkímélőbb és olcsóbb megoldásra cseréljék le a gáztüzelésű kazánok helyett. A megvalósítást követően a kazánokat már csak rásegítésként használják a vízmelegítéshez, ennek eredményeként az eddigi energiahordozó 83 százalékát váltják ki megújuló energiával. A 14 millió forintos beruházást igénylő intézkedésnek többlet működési költsége nincs, így az évi 5,94 millió forint éves megtakarítást eredményező beruházás 2 év 4 hónap alatt térül meg.

A három éven túl megtérülő intézkedések kategóriában a zsűri a Magyar Telekom Nyrt. intézkedését jutalmazta "A legnagyobb magasan csüngő gyümölcs” díjjal. A vállalat környezetvédelmi intézkedésének középpontjában a villamosenergia-felhasználás és a CO2 kibocsátás csökkentése áll. E célból kézenfekvő lehetőség a hűtésre felhasznált energia csökkentése a vállalat telephelyein, melynek érdekében több, egymásba kapcsolódó, innovatív megoldást is megvalósítottak az elmúlt évek során. A komplett rendszer egyik eleme a geocooling technológia alkalmazása, amikor geotermikus hűtés rásegítést alkalmaznak magas külső hőmérséklet esetén. Az állomásonként 4 millió forint beruházással járó intézkedésnek többlet működési költsége nincs, így az éves megtakarítás mértéke 700 ezer forint állomásonként, a megtérülés ideje pedig 5 év 9 hónap.

Az Ablakon Bedobott Pénz program a KÖVET Egyesület egyik legsikeresebb kezdeményezése. Kilenc év alatt 81 szervezet 386 beruházását, vagy beruházást nem igénylő fejlesztését gyűjtötték össze, melyek összesen 23,5 milliárd forint megtakarítást hoztak. Emellett a környezetvédelmi intézkedések során a cégek:

  • megtakarítottak évente 658 ezer liter üzemanyagot, amellyel 3916 darab átlagos fogyasztású gépkocsi elmehetne Budapestről Brüsszelbe és vissza,
  • megspóroltak 751 GWh villamos energiát, amely 376 ezer, lakótelepen élő család átlagos éves villamosenergia-igénye,
  • a hulladékgazdálkodási rendszerek fejlesztése és az anyagfelhasználás tökéletesítése eredményeként 639 ezer tonnával kevesebb nem veszélyes és 61 ezer tonnával kevesebb veszélyes hulladékot termeltek,
  • valamint 55 millió m3 földgázt takarítottak meg.

Az Ablakon Bedobott Pénz program esettanulmányai a KÖVET Egyesület által szerkesztett Lépések… című szaklap 2010 őszi, jubileumi különkiadásában találhatóak meg, a korábbi intézkedések pedig letölthetőek a program honlapjáról, a www.ablakonbedobottpenz.hu címről.

A konferencia ideje alatt, a vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára összegyűjtött pénzadomány összegét az Egyesület – lehetősége határáig – saját forrásából megduplázza. Ezen felül a KÖVET 15 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepi gálavacsorát az eredeti tervekhez képest szerényebb körülmények között rendezték meg, és az így megtakarított több mint 300 ezer forintot szintén segélyezésre fordították.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!