2p

Új eljárás lefolytatására kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla a május 5-én hozott döntésében a Magyar Energia Hivatalt az energiakereskedő Emfesz-ben történt tulajdonosváltással kapcsolatban - derül ki az Emfesz közleményből.

Az Emfesz fellebbezést nyújt be az ítélet ellen. A közlemény hangsúlyozza, hogy az ítélet nem befolyásolja az Emfesz Kft. működését és a fogyasztók biztonságos ellátását, a szerződéses kötelezettségek teljesítését. A Magyar Energia Hivatal és az Emfesz szóvivője is azt mondta az MTI kérdésére, hogy az ítélet kézhezvétele után adnak további információt.

Az Emfesz jelenleg a Svájcban bejegyzett RosGas AG tulajdonában van. A korábbi tulajdonossal azért áll jogvitában, mert a Mabofi álláspontja szerint Góczi István, az Emfesz ügyvezető igazgatója egy korábbi felhatalmazás alapján jogtalanul adta el a Mabofi tulajdonában álló kft.-t a RosGas AG-nak. A tulajdonosváltás 2009. május 4-én történt cégbírósági bejegyzését a Fővárosi Bíróság 2010 márciusában jogszerűnek ítélte.

Az Emfesz 2009 májusában került a RosGas AG tulajdonába a Dmitri Firtas ukrán üzletember érdekeltségébe tartozó Mabofi Holdings 100 százalékos tulajdonából. Erre azt követően került sor, hogy a társaság 2009 áprilisában bejelentette: addigi szállítója, a RuskUkrEnergo nem jut gázhoz, így megszakadtak a szállítások. Dmitri Firtas a RuskUkrEnergo egyik tulajdonosa. Góczi István, az Emfesz ügyvezető igazgatója újságíróknak többször is hangsúlyozta, hogy ha 2009 tavaszán nem történik meg a tulajdonosváltás, akkor a magyar piac 20 százalékának gázellátása került volna veszélybe.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!