2p

Azonnali hatállyal elbocsátotta a Corvinus egyetem Ádám Zoltánt.

Ádám volt az, aki még idén év elején etikai vizsgálatot kezdeményezett miután egy befolyásos családból származó hallgatója annak ellenére vizsgázhatott le (a többiektől elkülönítve, egy kifejezetten neki készített vizsgasor alapján tehetett vizsgát) az egyik tantárgyból, hogy előzőleg nem teljesítette a félév során előírt tantárgyi követelményeket - írja a Telex

A lap elérte Ádám Zoltánt, aki megerősítette az elbocsátás tényét, és elárulta, hogy ez rendkívüli felmondással történt a Corvinus részéről. Az egyetem indoklása alapján egyebek mellett azért döntöttek az elbocsátása mellett, mert Ádám szerintük nem működött együtt egy az egyetem által az etikai eljárásokkal összefüggésben indított eljárás során, és nem küldött át bizonyos emaileket. Ádám ezt vitatja, szerinte együttműködő volt. Az indoklásban szerepel még az is, hogy nem megfelelő hangnemet használt egyes vezetőkkel szemben - ezt szintén vitatja a kirúgott docens. 

A kirúgásának indokait Ádám Zoltán mondvacsináltnak tartja, azt gondolja, szerettek volna tőle megszabadulni azért, mert felhívta a figyelmet az egyetem vezetésének felelősségére, az etikai eljárás tárgyát képező vizsgáztatási helyzet rossz kezelésében, és a vizsgálat során megállapított vezetői felelősségek szőnyeg alá söprésében.

A lap az esettel kapcsolatban megkereste a Corvinust is, ám a cikk megjelenéséig nem válaszoltak. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!