A Fővárosi Törvényszék szerdán első fokon elutasította Ádám Zoltán keresetét, és az általa indított munkajogi perben a Corvinus Egyetemnek adott igazat – áll az egyetem szerkesztőségünknek megküldött közleményében. Mint írták,
a Corvinus elégedetten fogadja a döntést, eddig is kitartott azon álláspontja mellett, hogy a felmondás jogszerű és arányos volt.
Az ítélet még nem jogerős, a felperesnek lehetősége van még fellebbezésre. Ádám Zoltán neve azután került be a köztudatba, hogy a Budapesti Corvinus Egyetemen korábbi oktatójaként nem engedte az egyik Mol-nagyrészvényesnek a követelményeket nem teljesítő fiát levizsgázni, ezután pedig elbocsátották az egyetemről. A közgazdász és tanár 2024 októberében Klasszis Klubunk vendége volt, ahol egyebek mellett arról is kérdeztük, hogy mi a baj a felsőoktatásban: