2p

Évi tízmilliárd forintot fizet az állam a vagyonkezelő alapítványok működésére, ebből kétmilliárd jut a kuratóriumi és a felügyelő bizottsági tagok tiszteletdíjára.

A 24.hu számításai szerint mindeközben évente közel 10 milliárd forintba kerül a költségvetésnek az egyetemi vagyonkezelő alapítványok működése, és ebből 2 milliárd forint a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok tiszteletdíjára megy el. Ezzel szemben

  • A Miskolci Egyetemen a Varga Judit igazságügyi miniszter által vezetett Universitas Miskolcinensis Alapítványnál 35 millió forintot osztottak ki a „hátrányos szociális helyzetű, kiemelkedő tanulmányi, illetve tudományos, szakmai eredményt elért hallgatók” között, a kuratóriumi és a felügyelő bizottsági tagoknak pedig 65 millió forintot fizettek összesen.
  • Az Állatorvostudományi Egyetem fenntartója, a Marek József Alapítvány 21,75 millió forinttal támogatott 15 Marek-ösztöndíjas hallgatót, miközben a vezető tisztségviselők 108 millió forintot vettek fel.
  • A harmadik, saját ösztöndíjat kiosztó vagyonkezelő alapítvány, a Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter által vezetett Pannon Egyetemért Alapítvány volt, amely „az alapítványi célok eléréséhez szükséges oktatási, művészeti, képzési és ösztöndíjfeltételek elősegítése” érdekében összesen 9,4 millió forintot fordított ösztöndíjakra. Az alapítvány vezetői közben 81 millió forint tiszteletdíjat kaptak, Navracsics azonban – aki az uniós források hazahozataláért is felel a kormányban – nem vette fel a kuratóriumi fizetését.

Frissítés:

Az Állatorvostudományi Egyetem jelezte, hogy a cikkben közölt számok csak 2021 őszi félévére, azaz a program indulásának időpontjára terjedtek ki. A Marek József Alapítvány által 2021 őszén indított Marek József Ösztöndíj jelenleg 39 állatorvostan hallgató tandíját fedezi, ez 2022-ben 78,3 millió forint volt. Mint írják, idén további 45 fő felvételét teszi lehetővé az ösztöndíjprogram, amelynek várható költsége így 2023-ban 121,8 millió forint lesz. Hozzáteszik, az alapítvány folyamatosan dolgozik azon, hogy további szakmai és szociális támogatásokat biztosíthasson a hallgatóknak az összes képzési formában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!