Több száz tanár visszajelzése alapján a válaszadók 62,1 százaléka jelezte azt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ), hogy csak a fokozatához tartozó minimális béremelést kapta meg – írja a Népszava. A szakszervezetek korábban többször is felhívták a figyelmet, hogy nem a bérek, hanem a fenntartók rendelkezésére álló bértömeg, vagyis a fizetésekre fordítható összeg növekszik ennyivel.
A PDSZ összesítése szerint a januári, átlagosan 32,2 százalékos bértömegnövelés ellenére a pedagógusok átlagfizetése továbbra is elmarad a diplomások átlagkeresetétől, melynek még a 72 százalékát sem éri el. Nagy Erzsébet, a szakszervezet ügyvivője a lapnak azt mondta: a hozzájuk érkezett eddigi adatok alapján a fizetések átlagosan bruttó 564,2 ezer forintra emelkedtek.
A lap emlékeztet, hogy a kormány azt vállalta: a pedagógusok átlagbére 2024-ben eléri a diplomás-átlagkereset 71,8 százalékát. A köznevelésért is felelős Belügyminisztérium a „tanárbéremelésről” szóló koncepcióban arról írt, hogy a diplomásátlagbér 2024-re előzetesen számított összege bruttó 936 513 forint, vagyis a pedagógusok átlagbérének legalább bruttó 672 416 forintra kell emelkednie ebben az évben. Ez azt jelenti, hogy további bérkorrekcióra lesz szükség idén.
Az emelt bérről beszámolók 13,5 százaléka nagyobb összeget kapott, de nem annyit, amennyit várt. További 24,4 százalékuk pedig azt jelezte, hogy annyival kaptak magasabb illetményt, mint amennyire számítottak. A többség azonban elégedetlen, még azok körében is, akiknél a minimumnál valamivel nagyobb volt a béremelés.
A pedagógus-szakszervezetek és a Belügyminisztérium között szerdán lesz újabb egyeztetés.