2p

316 forintig erősödött a forint csütörtökön, a részvénypiacon az OTP is nagyot ugrott.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 250,31 pontos, 1,55 százalékos emelkedéssel, 16 441,68 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta: pozitív a hangulat a világpiacon, és ebből a BÉT is ki tudta venni a részét. A nap nyertese az OTP volt, a szerdai gyengülés után a bankpapír csütörtökön több mint 3 százalékkal erősödött. A szakértő szerint ennek konkrét oka nem volt, az általános piaci hangulattal indokolható. A Mol az előző napi után csütörtökön is emelkedett, a papírra valószínűleg az volt kedvező hatással, hogy megállt az olaj árának csökkenése - mondta.

A Mol 215 forinttal, 1,87 százalékkal 11 700 forintra erősödött. Az OTP-részvények ára 115 forinttal, 3,19 százalékkal 3725 forintra nőtt. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,30 százalékkal 335 forintra csökkent. A Richter-papírok árfolyama 4 forinttal, 0,12 százalékkal 3425 forintra esett.

Jelentősen erősödött csütörtökön a forint is, amely az euróval szemben a 316-os szintig jutott. A svájci frank is gyengült a magyar fizetőeszközhöz képest, itt a keresztárfolyam 263 volt az esti órákban.

A kötvénypiacon a három hónapos papírok hozama 1 bázisponttal nőtt, míg a többi futamidőre néhány bázisponttal csökkent.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!