3p

Háromtól négy hónapig tartó felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte szerdán egy francia bíróság az Air France három volt dolgozóját, akik 2015. októberben egy tüntetésen inzultálták a francia légi társaság két vezetőjét. Két másik vádlottat felmentettek a bántalmazás vádja alól.

A légitársaság további tíz munkatársát 500 eurós pénzbírságra ítélték, amiért megrongálták az Air France-nak a párizsi Roissy repülőtéren található központjának a kapuját. 2015. október 5-én félbeszakadt az Air France üzemi tanácsának ülése, amelyen a következő két évre tervezett, 2900 állás megszűnését előirányzó akciótervet tárgyalták volna, mivel több száz dolgozó betört a terembe és inzultálta a cég jelenlévő vezetőit. Az incidensben heten megsérültek, köztük egy ember súlyosan.

A világsajtót bejárták azok a képek, amelyeken Xavier Broseta humánpolitikai igazgató félmeztelenül látható, miután letépték az ingét és szemtanúk elmondása szerint "majdnem meglincselték", és két másik vezető is szakadt ingben hagyta el az Air France székházát. Az incidenst politikusok, élükön Francois Hollande államfővel, valamint az Air France vezetősége és a szakszervezetek is elítélték.

Ezek voltak az elmúlt évek legnagyobb vállalati botrányai

A rendőrségre tíz feljelentés érkezett hat biztonsági őr és a három megtámadott vezető részéről, valamint az Air France is panaszt tett az üzemi tanács megzavarása és rongálások miatt. A térfigyelő kamerák felvételei alapján az ügyészség végül 15 munkavállalót, köztük a CGT szakszervezet hét tagját állította a büntetőbíróság elé, akik közül öt ellen kettőtől négy hónapig tartó börtönbüntetés kiszabását kérte a vádhatóság.

Az Air France üdvözölte a bíróság döntését, amely a közlemény szerint "az egyetlen koherens válasz és megerősíti, hogy a fizikai erőszak bárki ellen tűrhetetlen". A légitársaság az ítélettel lezártnak tekinti a 2015. október 5-i üzemi tanács ülésének "szomorú epizódját". Az Air France mostantól "a jövő és a gazdasági növekedés beindulása felé tekint nyugodt és konstruktív hangulatban".

Lilia Mhissen, a vádlottak ügyvédje viszont "botrányosnak" nevezte a bíróság döntését az ítélethirdetés után. Álláspontja szerint a légitársaság semmilyen bizonyítékot nem mutatott be az állítólagos rongálásokról, sem azok helyreállításának számláiról. "Nincs semmilyen bizonyíték a károkról, és a bíróság ennek ellenére egy teljesen üres ügyben ítéletet hozott" - mondta az ügyvéd, aki azt javasolta az ügyfeleinek, hogy fellebbezzenek az ítélet ellen.

A CGT is elítélte a bíróság döntését, amelynek "egyetlen célja az volt, hogy a munkavállalók lehajtsák a fejüket, és ne tudják a vezetőség ütéseinek ellenállva megvédeni a munkahelyüket" - olvasható a szakszervezet közleményben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!