2p

Az állásinterjúk éppen elég idegtépőek tudnak lenni anélkül is, hogy bárki trükkös kérdésekkel próbálna minket két vállra fektetni. A szakemberek szerint rendkívül fontos, hogy soha ne feledjük, miről is szól egy interjú! A képességeink értékeléséről, hogy valóban alkalmasak vagyunk-e az áhított munkára.

Hol szeretne tartani 5 év múlva

Nehéz jósolni, de nem is ezt kívánja tőlünk a munkáltató, pusztán azt szeretné tudni, hogy vannak-e elérendő céljaink. Szeretne róla meggyőződni, hogy számíthat ránk, s hogy valóban képes-e azt nyújtani a számunkra, amit szeretnénk. Óvakodjunk a konkrét pozíció megjelölésétől, helyette képességeket említsünk, s hogy milyen területen szeretnénk felelősséget vállalni.



Mennyi a jelenlegi fizetése és mennyit szeretne kapni

Amikor jelenlegi fizetésünkről beszélünk, az egész csomagról beszélünk, beleértve az egyéb juttatásokat is, az autót, lakáskölcsönt, bónuszokat. Ne próbálkozzunk azzal, jóval a fizetésünk feletti összeget említünk, hiszen ez gyorsan ellenőrizhető. Nézzünk utána fejvadászcégeknél, más munkahelyeken, hogy hasonló munkakörben ugyanezen a területen mennyit keresnek.

(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
Gyanús a személyeskedés az állásinterjún
Nyerő lehet a megfelelő viselkedés az állásinterjún
Az állásinterjúk sötét oldala

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!