Mindenki közgazdász akar lenni?
Ismét megugrott a gazdasági szakokat választók száma a felvi.hu felsőoktatási jelentkezés jelentkezési statisztikája szerint. Az ELTE magasan veri a többi egyetemet a jelentkezők számában.

A felvi.hu statisztikájából kiderül, hogy összesen 111 162 jelentkező vesz részt az idei felvételi eljárásban, ami mintegy 5 százalékos emelkedést jelent a jelentkezők számában a megelőző évhez képest. Az első helyes alapképzésekre 72 371-en, osztatlan képzésre 11 201-en, mesterképzésre 21 150-en, felsőoktatási szakképzésre pedig 13650-en jelentkeztek. Ebből állami ösztöndíjas képzésre az előző évhez képest 5 százalékkal többen, 95 883-an, önköltséges képzésre pedig 6 százalékkal többen, 15 279-en adták be felvételi kérelmüket az első helyen.
A pályázó diákok legmagasabb számban, több mint 18 százalékban gazdaságtudományokra, 13-13 százalékban műszaki, illetve pedagógusképzésre, 7 százalékban orvos- és egészségtudományi képzési területre, szintén 7 százalékban pedig informatikára jelentkeztek.

A legnépszerűbb intézményeket tekintve az ELTE toronymagasan vezeti a mezőnyt majdnem 13 ezer jelentkezővel. A dobogó második fokán a Debreceni Egyetem áll körölbelül 8,7 ezer, a a harmadik fokán pedig a Szegedi Tudományegyetem van többmint 8 ezer idei felvételizővel.
A felvételizők nemek szerinti arányát vizsgálva elmondható, hogy a tavalyihoz képest a női jelentkezők száma többmint 8 százalékkal nőtt, míg ugyanez az érték a férfiak esetében jóval csekélyebb 2 százalékos.

Korosztályonként is érdekes megszemlélni a felvi.hu adatait. Látható, hogy a 18-21 életkorig tartó intervallumban az alapképzésre felvételizők jóval felülreprezentáltabbak mint a 22 vagy annál idősebb csoportok esetében. A mesterképzésre jelentkezők koreloszlása is érdekes, egyre több a 27 év feletti. Mindezek az adatok sejtetik azt, hogy a mesterszakok elvégzésének ideje egyre inkább kitolódik, tehát az alapképzéses diploma megszerzését követően többen tartanak szünetet és kezdenek el dolgozni, mielőtt folytatnák tanulmányaikat.
