3p

Míg a CIB Private Banking az idén, október végéig egy százalékkal tudta növelni a 2020 végén 3096-os ügyfélkörét, addig a kezelt vagyon 14 százalékkal növekedett – tájékoztatott Dócs János, a CIB Private Banking igazgatója.

Milyen volt a private banking szempontjából a 2021-es évük? Jobb, vagy rosszabb, mint a 2020-as? És a járvány előtti évnél? Mi jellemezte az idei folyamatokat?

Úgy érzem, hogy jól tudtunk alkalmazkodni a pandémia alatt megváltozott üzleti környezethez és ügyféligényekhez. Az olasz anyabanki háttér miatt elsőként reagáltunk a piaci szereplők közül, így mind a tanácsadóink otthoni munkavégzését, mind a digitalizációt támogatta ez az időszak. 

Ügyfeleink aktivitása a pandémia alatt érezhetően megnőtt, ami egyrészt a tranzakciók számában, másrészt azok összetettségében is tetten érhető.

A számtalan új kihívás ellenére, várhatóan sikeresebb évet zárunk, mint 2019-ben vagy 2020-ban.

Hogyan alakultak a számok? Mennyi új pb-ügyfelet szereztek, 2021 végén várhatóan mennyi ügyfelük lesz, mennyi volt 2020 végén? Minek tulajdonítható a növekedés?

Továbbra is úgy látjuk, hogy a CIB Bank prémium ügyfélköre komoly potenciállal bír. Töretlenül azon dolgozunk, hogy a bankon belüli szinergiákat felhasználjuk. A 2021-es évben is folyamatos növekedés jellemzi a kezelt vagyon állományt, erre számítunk a jövőben is.

Dócs János szerint ügyfeleik aktivitása a pandémia alatt érezhetően megnőtt. Fotó: CIB Bank
Dócs János szerint ügyfeleik aktivitása a pandémia alatt érezhetően megnőtt. Fotó: CIB Bank

Az előző évhez képest 2021-ben összességében egy százalékos bővülést tapasztaltunk az ügyfélállományban, míg a kezelt vagyon már 14 százalék növekedést jelez 2021 október végéig. Az ügyfélkörön belül is volt persze mozgás, a reálgazdasági folyamatokkal párhuzamban pár százaléknyi átrendeződés ebben a szegmensben is tetten érhető volt, de érdemben sikerült a prémium szegmensbe átlépő ügyfélkört meghaladó növekedési dinamikát felmutatnunk mind darabszámban, mind a kezelt vagyonban egyaránt.

Hogyan alakult a kezelt vagyon, mennyi lehet 2021 végén, s mennyit volt 2020 végén? S mekkora volt az egy ügyfél számára kezelt átlagvagyon, az hogyan változott egy év alatt?

Az általunk alkalmazott stratégiánk, miszerint minőségi portfoliót építünk, pozitív hozadéka itt érhető tetten, hiszen évek óta jelentősen emelkedik a kezelt állomány és az egy ügyfélre jutó átlagvagyon is. Vitathatatlan, hogy a piac is segítette a növekedést (emelkedő részvénypiac, gyengülő forint stb.), ami elsősorban a hatékonyan vagyonkezelt és összeállított portfolióknak köszönhető. Ugyanakkor a tudatos akvizíció továbbra is lényeges mozgató ereje a vagyonnövekedésnek.

Míg 2020-ban a teljes magánszámlákon kezelt vagyon 427 milliárd forint volt a CIB Privátbankban, az egy ügyfélre jutó kezelt vagyon pedig 138 millió, addig 2021-ben az október végi záró adatok alapján 486 milliárd volt pb-számlákon, az egy ügyfélre jutó kezelt vagyon pedig szintén dinamikus növekedést produkált és 155 millión állt.

Mennyi a belépési limit, változtattak-e ezen az idén, illetve kívánnak-e változtatni?

2014. júliusa óta nem emeltünk a belépési limiten, ami jelenleg is 60 millió forint. Ezzel szemben az egy ügyfélre jutó kezelt vagyon is jól mutatja, hogy ennél lényegesen magasabb megtakarítással rendelkeznek az ügyfeleink a private banking szerződéskötéskor.

A piaci folyamatok is indokolják ennek a belépési limitnek az emelését, ezért a jövőben tervezzük ennek felülvizsgálatát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!