3p

Tízből négyen a nyaralás alatt a lakásban lévő értékeiknek ideiglenesen más helyet keresnek – derül ki a K&H biztos jövő indexéből. Távfelügyelettel rendelkező riasztóval a megkérdezettek 17 százaléka rendelkezik, az otthoni lámpák automatikus kapcsolgatásának lehetőségével 15 százalékuk él. Viszonylag alacsony, 11 százalékos azoknak az aránya, akiknek az otthonában már keletkezett kár nyaralás során.

Bár a pandémia több szempontból is felülírta az ide nyári terveket, azonban rövidebb, hosszabb, főként belföldi kikapcsolódásra a lakosság nagy részének lesz lehetősége. A nyaralás során biztonságban kell tudni a lakóingatlant, ezt az érintettek különbözőképpen teszik meg – áll a K&H biztos jövő felmérésében, amely azt vizsgálta, hogy a 30–59 éves korosztály tagjai hogyan készítik fel otthonaikat a távollétre.

Postaláda-ürítés, viráglocsolás, odaköltöztetés

A kutatás szerint a legtöbben a postaládát menedzselik: a megkérdezettek 72 százaléka mondta azt, hogy a nyaralás ideje alatt az ismerősük rendszeresen üríti a postaládát. 71 százalékuk pedig odaadja a lakáskulcsot egy családtagnak vagy barátnak, ezzel egyúttal lefedve az ingatlan felügyeletét is a távollét alatt.

(Fotó: Pixabay.com)
(Fotó: Pixabay.com)

„Sok alternatív megoldás létezik a biztosításokon túl is az otthonunk őrzésére, azonban fontos látni, hogy teljes védelmet és a károk megtérítését ezektől a megoldásoktól nem várhatjuk. Ne feledjük, hogy az az összeg, amit egy évben biztosításra költünk – legyen az utasbiztosítás vagy lakásbiztosítás – talán egy fő néhány napi szállásának árával vetekszik, azonban az a tudat, hogyha valami még sincs rendben, a kárunkat megtéríti a biztosító, óriási nyugalmat kölcsönöz a pihenés alatt. A lakásbiztosítás természetesen nem csak a betörések esetén nyújt fedezetet, hanem sok más mellett olyan, a káresetek zömét adó, váratlan helyzetekben is, mint a minden nyáron előforduló heves viharok, jégesők” – tette hozzá Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese.

A válaszadók 41 százaléka biztosabbra megy, az otthoni értékeknek ideiglenesen másik helyet keres. Mindössze 17 százalékuk mondta azt, hogy ismerőst költöztet az otthonába, amíg a nyaralás tart. Sima – távfelügyelet nélküli – riasztóval a megkérdezettek 25 százaléka védi a lakóingatlanát, ez inkább a budapestiekre és a magasabb végzettségűekre jellemző. A távfelügyelettel ellátott riasztót pedig a válaszadók 17 százaléka említette. Lehetőség van arra is, hogy a nyaralás során az otthoni lámpákat egy automata kapcsolgassa, ezzel jelezve, hogy nem üres a lakás. Ezt a megoldást 15 százalék alkalmazza. Szerencsére a túlnyomó többség, mintegy 89 százalék, az eddigi nyaralások során nem tapasztalt káreseményt. Tehát a válaszadók alig több mint 10 százaléka szenvedett kárt, esetükben is jellemzően a vihar okozott problémát.

A K&H összefoglalójából kiderül az is, hogy a társaság lakásbiztosítási károkhoz köthető kifizetések összege idén május végén 16 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, az átlagosan kifizetett kárösszeg pedig 70 ezer forint körül mozgott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!