5p

A nyugdíjcélú megtakarítások között kiemelt helye van az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításoknak és a nyugdíjbiztosításoknak. Mindkettő után igénybe vehető szja-kedvezmény, a befizetett összeg 20 százalékát írják jóvá a megtakarítási számlán. Mind a biztosítások, mind a pénztári megtakarítások összehasonlíthatók a költségük alapján, ez a teljes költségmutató (TKM). A költségek közötti különbség akár jelentős is lehet, alapvetően a pénztári számlának alacsonyabb a TKM-e, mint a biztosításé. Ez azonban még kevés az összehasonlításhoz.

A két megtakarítási forma ugyanakkor nem ugyanolyan. Mi a különbség közöttük, azt leszámítva, hogy a nyugdíjpénztári befizetés után évi 150 ezer forint kedvezmény járhat, a biztosítás díjfizetése után pedig csak 130 ezer? A legfontosabb eltéréseket gyűjtötte össze a Bank360.hu.

  1. Hozzáférhetőség

A nyugdíjbiztosításhoz nem lehet hozzáférni addig, amíg a szerződés nem jár le, azaz el nem érjük a nyugdíjkorhatárt (az ezt megelőző haláleset természetesen külön kezelendő). A biztosítás feltörése azzal jár, hogy az adókedvezményt vissza kell fizetni 20 százalékkal növelten és még adózni is kell a hozam után. Hasonló büntetés jár a pénztári megtakarítás felbontásáért is, ám a nyugdíjpénztár tagja tíz év után adómentesen felveheti a befektetés hozamát. Később háromévenként ismét. Ilyen lehetőség a nyugdíjbiztosításoknál nincs.

illusztráció (MTI)
illusztráció (MTI)

  1. Változatosság

A nyugdíjbiztosításoknál akár tíz-húsz féle portfólió közül választhatunk. Ez meglehetősen színes palettát jelent, így az ügyfelek változatosan és a maguk szája íze szerint állíthatják össze a befektetésüket. Pont emiatt a rugalmasság és szabadság miatt érdemes nagyon alaposan megismerni a nyugdíjbiztosítások portfólióit és költségeit, amihez segítséget nyújthat ez a részletes cikk. A pénztárak esetében viszont csak három-négy portfólió közül lehet választani. Ezek kockázatosságuk szerint vannak differenciálva, azaz van kifejezetten alacsony kockázatú - javarészt állampapírokból áll - és két-három magasabb kockázatú. Tehát míg a nyugdíjbiztosítások esetében a befektetés személyre szabható, addig a pénztáraknál csak a kockázat mértékét lehet meghatározni.

  1. Önállóság

A nyugdíjbiztosítás több önállóságot követel, mint a pénztári befektetés. Utóbbinál csak meg kell határozni, mekkora kockázatot szeretnénk vállalni, ráadásul az idő előrehaladtával a jogszabályi előírások egyre kisebb kockázatot engednek. Persze ebben az esetben is fontos a választás, hiszen nagyon eltérő hozamokat tudnak produkálni a portfóliók. És bár sosem szabad kiindulni a múltbéli hozamokból, érdemes megismerni, hogyan teljesítettek korábban a kiszemelt nyugdíjpénztárak portfóliói.

Ezzel szemben a nyugdíjbiztosítások esetében az ügyfél maga állíthatja össze, milyen típusú befektetésekből álljon a portfóliója. Ez azzal jár, hogy ezt a portfóliót a későbbiekben is gondozni kell és időről időre érdemes átgondolni, hogy a stratégiánknak megfelelő alapokban parkol-e a megtakarításunk.

  1. Ha nem fizetem

Ha nem fizeti az ügyfél a nyugdíjbiztosítás havi (negyedéves, féléves, éves) díját, akkor a szerződést előbb-utóbb díjmentesítik. Ez azt jelenti, hogy a szerződés nem szűnik meg, de további befizetés nem lehetséges és a biztosító a költségeit továbbra is vonja. Ez nem biztos, hogy előnyös az ügyfél számára. A nyugdíjpénztár esetében sem szerencsés a tagdíjfizetés elmaradása, mert ez esetben a hozamból vonja le a költséget a pénztár. Ugyanakkor a szerződés nem változik, azaz bármikor újra elkezdhet fizetni a tag.

  1. Minimumdíj

A nyugdíjbiztosítások díja jellemzően havi 10 ezer forint. Ha az ügyfél ennél magasabb díjat vállal, de később kiderül, hogy mégsem tudja azt fizetni, csökkentheti az összeget. De csak a minimumdíj összegéig. A nyugdíjpénztárak esetében is van minimális tagdíj, ez nagyjából 5 ezer forint. Ennél alacsonyabb tagdíjat nem lehet vállalni, de a pénztár külön nem szankcionálja, ha a tag ezt mégsem fizeti be. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy nagyjából mekkora rendszeres díjat kell fizetni a nyugdíjpénztárnak, hiszen ebben is vannak jelentős eltérések attól függően, hogy mekkora havi megtakarítást vállalunk. Ha szeretnénk könnyedén eligazodni a költségekben, itt tudjuk összehasonlítani a önkéntes nyugdíjpénztárakat.

  1. Nyugdíjkorhatár

A nyugdíjbiztosítási megtakarításhoz a nyugdíjkorhatár elérésével lehet hozzáférni. Ez a dátum azonban rögzített. Azaz arra vonatkozik, ami a szerződéskötéskor várható volt. Ha most szerződik valaki, akkor a hatályos szabályok szerint 65 éves korában megy nyugdíjba. A biztosítás akkor is lejár az ügyfél 65 éves korában, ha az akkori jogszabályok szerint már 66 vagy 67 éves korra tolódik az öregségi nyugdíj határa. A nyugdíjpénztárak esetében ez nem így van, ott a mindenkori jogszabály szerinti korhatár elérését követően szabadul fel a megtakarítás.

Összegezve

A nyugdíjbiztosítás és az önkéntes nyugdíjpénztár egyaránt hosszú távú, alapvetően a nyugdíjas évekre szóló megtakarítási forma. Mégsem ugyanaz a kettő. Érdemes szem előtt tartani a különbségeket, és azt választani, amelyik közelebb áll hozzánk, amelyikhez könnyebben tudunk alkalmazkodni és jobban ki tudjuk használni az előnyeit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!