Extrém kihívás elé állítja az emberiséget a világjárvány, abban a korszakban tarolja le a Földet - háborús filmekben látott izolációba kényszerítve a művelt, fejlett országokat és a nagyok után kullogó nyomorgókat -, amikor a társadalmak határokon belül és kívül soha nem tapasztalt nyitottsággal fordulnak egymás felé. Már kezdtük megszokni ebből azt, ami jó, mire hirtelen karanténba zárták az életünket.
A korábbi, jóval pusztítóbb járványok tapasztalatai alapján a koronavírus ideje is le fog járni. Hogy ez néhány hónapba telik, vagy leghamarabb csak 2021-ben áll vissza a rend, ma még nem tudjuk. Az biztos, hogy a következő hetekben még több jut nekünk az elzártságból, még kevesebb a régi életünkből.
De mi lesz azután? Valóban egy új társadalmi rend alakul ki az előző romjain? Megváltoznak az alapvető szokásaink? Új kapcsolattartási rituálékat vezet be az emberiség?
Azt hiszem, nem. Ami a társadalmi érintkezés formáit illeti, nem válik idejét múlttá az ölelés, a puszi, a fizikai érintkezés bármilyen formája (olvastam valahol, hogy ezeket is kerülni fogják óvatosságból az emberek), a koronavírusnál jelen tudásunk szerint jóval pusztítóbb spanyolnátha után is megmaradtak ezek a jó szokások.
Sőt, megkockáztatom, amint hivatalosan is véget ér a járvány, az emberek megint örülni fognak egymásnak. Közhelyesen hangzik ez, de nem lehet jobban leírni azt az állapotot, ami akkor uralja majd el a házakból kiszabadulók lelkét. Örülni fognak a rokonnak, a szomszédnak, az idegennek.
Élni akarnak, élni akarunk. A járvány rabjaiként a felszabadulás euforikus élmény lesz. Megtelnek a kávézók, éttermek, utazni akarunk, levegőt venni, levegőt kapni.
Elementáris igény lesz a megszokott világunk visszaszerzésére.
És ebből a gazdaság is profitálni fog. Gyorsabb lesz a felpattanás, mint volt a 2008-as válság után. Nem az adósság terhe alatt rogyadoznak most a cégek, hanem a készletraktár kiürülése és a kereslet bezuhanása alatt. Ezek reparálása pedig rövidebb távon megtörténhet, mint amenyi idő alatt túl tudtunk jutni a súlyos adósságválságon.
Természetesen kulcsfontosságú, hogy a köztes időt okosan menedzseljék a kormányok, levegőhöz juttatva a társadalmat, biztosítva az alapvető jövedelemforrásokat az embereknek. Politikai döntés kérdése, hogy ezt kedvezményekkel vagy direkt juttatásokkal érik el, de ha nem engedik, hogy a munkaerőpiac összeomoljon, akkor lesz alapja a gyors felépülésnek.
A visszarendeződés természetesen az üzleti világ működésére is igaz. Naivitás azt remélni, hogy a multik járványügyi megfontolásokból majd visszatelepítik a termelésüket a világ távoli zugaiból. Természetesen a kezdeti időkben látunk majd erre jeleket, biztos lesz egy-két nagy bejelentés. De ahogy halványulni kezd az emlékeinkben a koronavírus ideje, újra fontosabbá fog válni a termelési költségek optimalizálása, az olcsó munkaerő. Mert a kapitalizmus már csak ilyen.
És lehet, hogy megszaporodnak a videókonferenciák, az online meetingek, de ezek nem teszik nélkülözhetővé a személyes egyeztetéseket. A távol-keleti utakra is kevesebben fognak vállalkozni kezdetben, de a bizalom vissza fog épülni. Még az én generációmé is.
