Manapság, a foci EB idején ilyet mondani elég nagy merészség, hacsak az ember nem akarja, hogy leköpködjék az utcasarkon. Pedig sajnos, így van. Elég, ha arra gondolunk, hogy az UEFA (az Európai Labdarúgó Szövetség) csekély 331 millió eurót oszt szét a résztvevő csapatok közt. Pontosabban az egyes válogatottak hazai szövetségei közt. Ami azért nem ugyanaz.
Mindegy, a fontos az, hogy a magyar csapat az utolsó előtti pillanatban (de szinte percre pontosan szó szerint!) végre-valahára megtette azt, amit bárcsak egy-két meccsel korábban tett volna. Akkor ugyanis nem kellene összetett kézzel imádkoznunk azért, hogy mások kaparják ki a gesztenyét a számunkra. Sajnos, szuverenitásunk védelme és sorsunk alakulása mások kezében van. Ez pedig sajnos túlságosan ismerős, egyebek közt a magyar történelemből. Nem a gesztenye-kaparás, hanem a másoktól való értelmetlen függés. Ami történelmünk során számtalanszor megesett már velünk. Olyankor, amikor nem tettünk meg valamit, amit tehettünk volna, vagy késlekedtünk vele és közben elment a történelem gyorsvonata. Bezzeg, ha…
Csakhogy a történelemben, meg a fociban nincs olyan, hogy: HA.
Fotó: depositphotos
Mi (mármint a válogatottunk) tettünk valamit és most várhatjuk az égi csodát. Ez a valóság. Addig is foglalkozzunk a lényeggel. Az idén 64. életévét betöltő, nyolcvanszoros angol válogatott Gary Lineker (Leicester City, Everton, Barcelona, Tottenham) világot bejárt megállapítása szerint:
„A foci olyan játék, amit huszonketten játszanak 90 percen keresztül, és mindig a németek nyernek.” – akkoriban nagy igazság volt.
Manapság ez úgy alakult, hogy: …és mindig a FIFA (UEFA) nyer. Mint említettük, idén az európai szövetség 331 millió eurót oszt szét. Ez ugyan nyilvános adat, de valahogy mégiscsak a hátsó-lépcsőházban lehet hozzáférni. Pedig nem titkosították 30-50 évre.
Még talán azt az adatot sem, hogy mekkora volt az előzetesen leszerződött bevétel nagysága (főtámogató és támogatók, közvetítési díjak, egyéb hirdetők, stb.), amelynek remélt és virtuális nagysága tudatában ezt a szép összeget nyilvánosságra lehetett hozni. Professzionális becslések azért vannak: a teljes bevétel 2,5 milliárd euró, amelynek nagyjából a fele számíthat adózás utáni nyereségnek. Azt igérték előzetesen, hogy 55 (európai) ország szövetsége kap ebből fejlesztésre több, mint 900 milliót. Egyébként a bevételek négyötöde a közvetítési díjakból jön össze.
S hogy ne ezzel foglalkozzunk, meg a meccsek helyszínéül szolgáló stadionok jegybevételével (kinek mennyi jut belőle), nagyúri keggyel már jóelőre bejelentették, hogy például annak a 24 csapatnak, amelyből kialakult a hat csoport, mennyi rajtpénz jár: 9,25 millió euró. Ami azt jelenti, hogy ha csapatunk háromszor kikap, akkor is megilleti ez az összeg (mármint az MLSZ-t – Magyar Labdarúgó Szövetség). Ennél azért máris több a zsé, mert a csoportkörben minden egyes győzelemért 1 millió euró jár, döntetlenért pedig a fele. Vereségért a nézők fizetnek. Mármint jegypénzt. Ami átlag 50-60 ezer nézővel és 50-100 eurós jegyárral számolva ugyancsak nem óvodás gyerekek zsebpénze. Alsó-, és felső szólamon 2,5 – 6 millió, meccsenként. Ez azonban mindössze a teljes bevétel 3-5 százaléka. Mármint az összes meccsen eladott jegyeké.
Van még tovább. A csoportkörből továbbjutó csapatok (amire még van reményünk, ha jól imádkozunk – ki is a foci védőszentje? – szóval: hozzá), akkor további 1,5 millió jár. Akkor az eddig – pontosabban HA bejön, akkor addig – egy részvétel, egy győzelem, egy továbbjutás: 11,75 millió euró.
Most itt tartunk. Június 26-án, szerda este 11 táján okosabbak leszünk. Akkor – talán már csütörtökön – folytathatjuk. Addig is kívánjunk Varga Barnabásnak mielőbbi teljes gyógyulást és visszatérést a pályára. Mert nem csak foci van a világon.
