Sokaknál kivágta a biztosítékot Matolcsy György december elejei beszéde. Persze ért már el ilyen hatást a jegybankelnök az immár csaknem egy évtizede tartó regnálása során. Csakhogy a korábbi esetekben jobbára az ellenzéki politikusok és a független szakértők berzenkedtek. Most viszont annak a kormánynak a tagjai és környezete akadt ki, amely feje még 2013-ban javasolta Matolcsyt elnöknek, majd az ő hatéves mandátuma lejárta után, 2019-ben egy második ciklust is, ami a rendszerváltás óta először fordult elő egy személlyel. Persze nem is fordulhatott volna elő korábban, lévén, hogy olyanra még nem volt példa, az a kormányfő volt hivatalban az MNB-elnök megbízatása végén, aki a beiktatását indítványozta a köztársasági elnöknél.
Ezért is érezték nem kevesen Orbán Viktor köreiből, hogy a szokatlanul éles kormánykritikus beszédével a neki „ételt adó kézbe harapott”. A számos bíráló megnyilatkozás közül különösen azok a kitételek keltettek felháborodást, melyek szerint:
- Magyarország válságközeli helyzetben van
- a világ negyedik-ötödik legsérülékenyebb országa
- helytelen a kormány válságkezelési stratégiája
- megbomlott a kormány és a jegybank gazdaságpolitikai összhangja – ez sokba kerül.
Ezek ugyanis teljesen szembementek a minden rendben van, a bajainkat nem gazdaságpolitikai hibák, hanem csak és kizárólag a háború és az arra adott helytelen európai uniós válaszok, vagyis a szankciók okozzák (ebből született a fideszes propagandagyárban a háborús infláció, majd a szankciós infláció fordulat), de a gondoskodó állam ezúttal sem hagyja cserben a polgárait, megvédi őket a sokkoktól, mindenekelőtt az emelkedő energia- és élelmiszerárak negatív hatásaitól.
Arról lehet (és kell is) vitatkozni, mennyire elfogadható, hogy egy központi bank elnöke ennyire élesen bírálja a kormányt. Olyan élesen, amilyet még Matolcsy elődjei sem engedtek meg maguknak, még akkor sem, amikor már nem az volt a kormányrúdnál, akinek köszönhették a pozíciójukat. De a világba kitekintve sem igen lehet találni effajta jegybanki kormánykritikát. Nem véletlen, hiszen a központi bankok véleményére kiemelten figyel mindenki, mindenekelőtt a befektetők, illetve az ő szemükben elsődleges eligazodási pontot jelentő nemzetközi hitelminősítők. Márpedig egy ilyen mélységű kritika hallatán ronthatják az adott országról alkotott véleményüket. Különösen az szokott rossz pontokat jelenti, ha megbomlik a kormány és a jegybank gazdaságpolitikai összhangja – ahogy azt Matolcsy külön kihangsúlyozta. Ráadásul beszéde különösen kényes helyzetben hangzott el, amikor még az Európai Bizottság nem adta áldását a magyar gazdaság számára életmentőnek minősíthető uniós forrásokhoz vezető feltételrendszerre (arra a bizonyos 27 mérföldkőre).
Ilyen kontextusban kell értékelni Matolcsy amúgy pontról pontra ülő beszédét – amely kapcsán a nem kormánypártiak (vagy közülük is legalább a nem elvakultak) csupán azt vethetik a jegybankelnök szemére, hogy miért nem korábban szólalt meg, jelezte a problémákat, miért asszisztált évekig a kormány helytelen irányt vett gazdaságpolitikájához. Például azzal, hogy nem kezdte emelni a kamatokat, amikor az infláció fokozatos gyorsulása miatt már indokolt lett volna.
Bár Matolcsy beszéde nyomán a fent vázolt hitelminősítői retorzió nem következett be – ennek ékes bizonyítékaként épp a minap hajtott végre az Államadósság Kezelő Központ egy sikeres devizakötvény-kibocsátást –, felerősödtek azok a hangok, melyek szerint váltás kéne az MNB élén. Mondván, a jegybank elnöke túlterjeszkedik a feladat- és hatáskörén azzal, hogy kvázi kormányprogramszerű javaslatcsomagokat állít össze. Ilyennek tekintették a 2019-ben kiadott 330 pontos Versenyképességi Programot, vagy a tavaly májusban, az ötödik Orbán-kormány megalakulása után publikált Fenntartható egyensúly és felzárkózás 144 pontját.
Ezekből a vájtszeműek már juthattak arra a következtetésre, hogy az MNB szerint a kormány nem teszi jól a dolgát, nincs olyan személy, aki a helyes gazdaságpolitikát megszabná, így hát kénytelen a jegybank irányt mutatni.
Emiatt kormánypárti körökben már akkor is volt zúgolódás, amikor az még kvázi csak a konfrontatívnak cseppet sem nevezhető Varga Mihály kompetenciáját kérdőjelezte meg. Ám amikor feltűnt a színen Nagy Márton, az ellenszenv exponenciálisan növekedett. Amit személyes ok is táplálhatott. Nevezetesen, hogy Nagy 2020 május végéig Matolcsy első számú helyettese volt, akkor állítólag amiatt kellett távozni a hatéves megbízatása előtt gyakorlatilag egyik napról a másikra, mert nem képviselte markánsan az MNB álláspontját a Pénzügyminisztériummal való egyeztetés során.
Távozása után Nagy egészen a tavaly májusi országgyűlési választásokig még „csak” a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója volt, a kormányalakítás után azonban már tárcát kapott. Bár Varga újrázott a pénzügyminiszteri székben, tulajdonképpen mindenki kész tényként kezeli, hogy Nagy „fújja a passzátszelet” a kabinetben. Abban azonban, hogy valóban ő legyen a gazdaságpolitikai tótumfaktum, egyesek érzései szerint akadályozzák Matolcsy ambíciói.
Ezt a helyzetet oldaná fel az a megoldás, amelyet már a tavalyi kormányváltás után is lehetett hallani, s azt a Matolcsy-beszéd most még inkább napirendre tűzte. Ennek a lényege, hogy mivel az MNB elnöke a jegybanktörvény alapján gyakorlatilag elmozdíthatatlan, így csak akkor szabadul fel a helye, ha önként áll fel, ezért más módszerhez kell folyamodni. Például ahhoz, hogy az MNB feladat- és hatáskörét átszabják – mondjuk szétválasztják a monetáris és a felügyeleti funkciókat, utóbbiak egy külön, a jegybanktól független, újonnan létrehozandó szervezetbe kerülnek. Ez olyan mértékű szervezeti átalakítás, amelyre hivatkozva már korábban le lehetne zárni Matolcsy csak 2025 márciusában lejáró mandátumát, s új elnököt választani.
Déjá vu-érzésünk lehet. 2011 decemberében éppen ennek az ellenkezőjére tett javaslatot a Fidesz, vagyis az akkor külön-külön működő MNB és a felügyelet egybeolvasztására. Ami az akkor még erősebb ellenzék szerint mindössze egy célt szolgált volna: az akkori jegybankelnök, még Gyurcsány Ferenc által 2007-ben jelölt Simor András idő előtti eltávolítását. A javaslat végül törvényerőre emelkedett, de csak 2013 októberétől költözött be az akkori Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a jegybankba, így Simor kitölthette az az év márciusában lejárt hatéves mandátumát.
Most azonban nagyon úgy tűnik, a Matolcsy megbízatásából még hátralévő több mint két év túl sok a jegybankelnöki „túlterjeszkedésen” felháborodott körnek. Már meg is van a tervezett felállás: eszerint az MNB elnöke a kormánnyal szemben bizonyára kevésbé kritikus Varga Mihály lehetne, a most általa irányított Pénzügyminisztérium pedig megszűnne, feladatait a Nagy Márton által irányított minisztérium venné át, amely ily módon gazdasági csúcstárcává avanzsálna.
Ez a leosztás sem lenne híján a pikantériának: a rendszerváltás óta egyszer, a második és a harmadik Orbán-kormány idején, 2010-2018 között már megesett, hogy nem volt pénzügyminisztériuma Magyarországnak. Funkcióit azokban az években a Nemzetgazdasági Minisztérium látta el, amelyet nem más vezetett, mint Matolcsy György – egészen a 2013 márciusi jegybankelnöki kinevezéséig, utána követte őt Varga Mihály.
Vajon ismétlődik a történelem?
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
