Lassan tényleg ideje lenne ennek a kis országnak, illetve vezetésének döntenie nyugdíjtémában. A demográfiai folyamatok egyre aggasztóbbak, a magyar társadalom elöregszik, a nyugdíjban részesülők (részesítendők) létszáma egyre magasabb a járulékfizetőkhöz képest. Ez az arány 1980-ban még csak 20,9 százalék volt, 2022-ben már 31,7 százalék. (Erről is szó lesz a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió március 18-i, hétfői Nyugdíjszerviz című műsorában, melyre ide kattintva jelentkezhet.)
A mindenkori költségvetésben egy egész fejezet, a Nyugdíjbiztosítási Alap szolgálja azt, hogy idős honfitársaink minden hónapban megkapják járandóságukat. A bevételi oldalon a legnagyobb összeg a munkavállalóktól levont, valamint a munkáltatók által fizetett nyugdíjjárulék, illetve a központi költségvetésnek azok az átutalásai, amelyek a befizetett járulékok és a kifizetett nyugdíjak közti mínuszt hivatottak betömni. Ez a különbözet nominálisan is egyre nagyobb, ami azonban a valódi aggodalmat okozza, hogy
arányaiban is egyre nagyobb részt tesz ki a büdzsé más forrásaiból nyugdíjra fordítandó összeg.
Mára ott tartunk, hogy minden negyedik nyugdíjas jogos jussát szja-ból, áfából, jövedéki adóból, horribile dictu az államadósság terhére kell kifizetni.
A kormányzat egyelőre nem akar, vagy ami még rosszabb, nem mer lépni. A legutóbbi Kormányinfón lapunk érdeklődésére Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egy „átütő demográfiai programot” említett, ám cikkünkben rámutattunk, egyelőre semmi jele annak, hogy akár csak lassulna is a népességfogyás üteme, nemhogy még megfordulna a tragikus trend. Így viszont évente nagyjából 4 százalékponttal romlik a Nyugdíjbiztosítási Alap – nevezzük így – elsődleges egyenlege, és ha optimistán azt mondjuk, ez a romlás évi 2-3 százalékra „javul”, akkor is körülbelül 10 év múlva eljutunk oda, hogy a járulékbevételek csak a nyugdíjkiadások felét fogják fedezni. Vagyis ahhoz, hogy Manci néni megkapja a nyugdíját, szintén nyugdíjas férjének, Jóska bácsinak nagyon sok csirke far-hátat kell vásárolnia, így feltornázva a költségvetés adóbevételét, ami aztán mehet a nyugdíjkassza hiányának pótlására.
Fotó: Depositphotos
A kancelláriaminiszter valamivel optimistább, ő azt mondta, a mínusz „csak” egy harmad és 40 százalék között lesz, és még ha igaza is van, az is elkeserítő. Hiszen Jóska bácsi nem azért fizeti ki a számlában a jövedéki adót, amikor teletankolja a huszonkét éves Suzukit, hogy legyen pénz nyugdíjra, dolgozott ő már eleget érte, ő azt szeretné ebből a pénzből, hogy ne legyen kátyú az utakon, kapjanak tisztességes fizetést a tanárok, orvosok, valamint legyen közvilágítás és tiszta utca!
Ez az úgynevezett felülről nyitott nyugdíj-előirányzat kétségkívül kényelmes a nyugdíjas társadalomnak, mert a szinte feneketlen költségvetés elbírja azt a plusz több száz milliárd forintot. Csakhogy ez az összeg másra is fordítható lenne!
Változást! De milyet?
Változásra tehát szükség van, és több modell is rendelkezésre áll. Ezek egy része megvalósítható, más részükre esély sincs.
Utóbbira jó példa a tőkefedezeti nyugdíjrendszer. Ennek lényege, hogy az állam tulajdonában levő vagyonelemek hasznából fizessék ki az ellátásokat. Így például, ha az állam tulajdonos egy gazdasági társaságban, és az osztalékot fizet, akkor Állambácsi ebből tud fizetni. Ha az állam ingatlant ad bérbe, annak bérleti díja szintén fordítható ilyen kifizetésre. A kockázatot az jelenti, hogy ha például az állam nem rendelkezik meghatározó befolyással a gazdasági társaságban, és a cég tulajdonosainak (részvényeseinek) többsége úgy dönt, a nyereséget nem fizetik ki, akkor se pénz, se posztó. Se nyugdíj.
A tőkefedezeti nyugdíjrendszerre egyébként a két világháború között volt példa Magyarországon. Az állami bérlakások bérleti díjából fizették a közalkalmazottak nyugdíját. Igen, ilyen szűk volt akkoriban a szociális háló, mégis a kor egyik legkorszerűbb rendszere volt. A II. világháború azonban ezekben az ingatlanokban óriási károkat okozott, így épp az a tőke semmisült meg, aminek hozama a nyugdíjkiadások fedezetét biztosította.
Ez a megoldás azonban a mai Magyarországon elképzelhetetlen. Mivel a nyugdíjkiadások már tavaly is körülbelül 5800 milliárd forintra rúgtak, ha azt feltételezzük, hogy mondjuk 3 százalékos tőkearányos nyereség képződik, akkor is csaknem 200 ezermilliárd forintnyi állami vagyon ilyen célú „elraktározására” lenne szükség.
Fotó: Depositphotos
Át lehetne szerkeszteni a nyugdíjrendszert nullszaldósra is. Ez azt jelentené, hogy a járulékbevételek fedeznék a nyugdíjkiadásokat. Ennek kiszámítása két módszerrel is lehetséges, és mindkettő pofonegyszerű:
- Tudjuk, mekkora összeget kell kifizetni nyugdíjként, és meghatározzuk az ehhez szükséges járulékbevételt. Az eredmény: adóemelés.
- Tudjuk, mekkora bevételre számíthatunk járulékbefizetésekből, ezt osztjuk szét a nyugdíjasok között. Az eredmény: nyugdíjcsökkentés.
Azt hiszem, nem kell sokat ragoznom, hogy van-e olyan politikus, aki bármelyiket is bevállalná…
Ami viszont álláspontom szerint egy ilyen demográfiai télben a jövő lehet, az az öngondoskodáson alapuló nyugdíjrendszer. Röviden talán úgy lehetne megfogni, hogy
„segíts magadon, az Isten is megsegít!”
Vagyis a munkaerőpiacra lépő személy nem a közös kasszába fizet járulékot, hogy azt másnap nyugdíjként kifizessék Manci néninek és Jóska bácsinak, hanem egy saját kasszában félreteszi. Nyugdíjba vonulására így egy akkora összeg összegyűlne, amit azután akár egy összegben, akár járadék formájában megkaphatna (a magánkasszák is így működnek), és így nem attól függne időskori megélhetése, hogy épp mennyien fizetnek járulékot, és épp mennyit tud pluszban beleadni a központi költségvetés. Ennek nagyon apró kezdeményei már most is felfedezhetők, gondolok itt arra, hogy az állam adójóváírás formájában támogatja a nyugdíjcélú megtakarításokat, illetve az államkincstárnál is lehetőség van nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz) nyitására, de lássuk be,
ez még a reform előszelének is kevés!
Ám ahhoz, hogy a jelenlegi, gyakorlatilag piramisjátékhoz hasonló felosztó-kirovó rendszert fokozatosan kivezessük, de a mostani nyugdíjasok pénztárcája ne sérüljön, továbbra is szükség van a „hagyományos” járulékbefizetésekre. Emellett pedig külön félretenni nagyon nehéz.
A reform azonban nem halogatható, mert minél tovább próbáljuk a problémát a szőnyeg alá söpörni, annál fájdalmasabb lesz az átállás. Márpedig nem lehet magukra hagyni a mostani nyugdíjasokat sem, de azokra is gondolnunk kell, akik még csak most kezdik a nagybetűs életüket. Egyszer ők is megöregszenek!
