Déjá vu-érzései vannak az embernek. Megint november, megint a nyugdíjmegtakarításokat érintő jogszabályváltozás, megint az Orbán-kormánytól.
Aligha van széles e hazában, aki ne emlékezne – a több mint 3 millió (!) érintett bizonyára fájdalmasan – azokra a 2010 végéhez közeledő eseményekre, amikor a nyolcéves kihagyás után a hatalomba visszatért Fidesz (és a neki segédkező KDNP) gyakorlatilag kinyírta a magánnyugdíjpénztárakat. A hivatalos indoklás szerint azért, mert azok az akkori körülmények között (szerinte) fenntarthatatlanok voltak. Valójában azonban kellett az a nyugdíjpénztárakban addig felhalmozódott mintegy 3 ezer milliárd forint az állami költségvetésnek.
Hiába hivatkoznak a magánnyugdíjpénztárak beszántása mellett érvelők azokra a számokra, melyek szerint azok jártak jobban, akik maradtak. A döntő többség megijedt attól a szankciótól, hogy ha nem mennek vissza az állami rendszerbe, akkor nem kapnak majd állami nyugdíjat – tűnjön az most bármennyire is alacsonynak a jelenből nézve.
Fotó: Depositphotos
A több mint 3 millió tagból dacból vagy pont abból a megfontolásból maradók, hogy úgysem kapnak majd annyi járandóságot az államtól, amelyben meg tudnak élni nyugdíjas éveikben, számára nem maradt más megoldás, mint önként, a saját adózott jövedelmükből gyarapítani a számlájukon lévő pénzt.
Számuk a magánnyugdíjpénztárak állami einstandolásakor mintegy 100 ezerre rúgott, mára már azonban csak 50 ezren maradtak. Megtakarításaik mintegy 300 milliárd forintra rúgnak, vagyis egy főre átlagosan 6 millióra jut.
A magukról gondoskodni kívánók számára 2010-11 után megmaradt, az állam által adókedvezménnyel is ösztönzött lehetőséggel eddig közel 1,1 millióan éltek – ennyien tagjai ma az önkéntes nyugdíjpénztáraknak. Számlájukon összesen közel 2100 milliárd forint volt június végén.
Ez mozgatta meg az ötödik Orbán-kormány gazdasági szakértőinek fantáziáját, köztük is vélhetően a fő ötletbörzés Nagy Mártonét. Aki a magyar gazdaság mindenáron való növekedését, az ország uniós átlaghoz való felzárkózását tűzte a zászlajára – alighanem főnöke, Orbán Viktor maximális támogatásával (máshogy nem is mehet semmi kis hazánkban).
A tizennégy évvel ezelőtti módszer most nem játszik, önkéntes alapon befizetett pénzeket lenyúlni, beterelni az államhoz – ez azért nem lehetséges (most még?). Így kellett találni egy kerülő utat. Tegyük lehetővé, hogy az önkéntes nyugdíjkasszákban lévő pénzeket lakáscélra lehessen fordítani, ami a lényeg: adómentesen! Hiszen ezt most is meg lehet tenni, ám annak nagy ára van.
Először csak arról volt szó, hogy majd lakások felújításába, korszerűsítésébe lehet beforgatni ingyen a nyugdíjmegtakarításokat, s azoknak se minden fajtájába. Ám október végéhez közeledve aztán elszabadult a fantázia. Egyrészt kiszélesedett a felújítások, korszerűsítések köre, másrészt bekerült, hogy immár a lakáscélú jelzálogkölcsönök elő- és végtörlesztésén túl bármilyen jelzáloghitel-adósságot lehet rendezni nyugdíjmegtakarításból. Vagyis például olyat is, amelyet nem lakáscélra vettek és használtak fel, hanem mondjuk állampapír-vásárlásra.
Értem én, hogy nagyon kell a forrás a gazdasági növekedéshez. Nem nehéz összefüggésbe hozni a szabályok átfazonírozását a harmadik negyedéves gyászos GDP-adat megjelenésével, ami azt jelenti, hogy egymás után második évben zuhant recesszióba a magyar gazdaság. Noha Nagy Márton egy éve még 4 százalékos növekedést jövendölt, aztán már csak 2,5, majd 2, végül 1,5 százalékosat, most már örülhet, ha pozitív lesz a mérleg. Majd jövőre lesz 3 százalékos bővülés – mindig csak jövőre, mibe kerül ezt mondani? A fideszes törzsszavazók emlékezete amúgy is rövid, ők a mában élnek.
Márpedig Orbán Viktor már érzi a tarkóján Magyar Péter hűvös leheletét, sőt egyes közvélemény-kutatk szerint a Tisza Párt már meg is előzte a Fideszt. Vagyis kell valamivel javítani a hangulatot – gondolhatják a Karmelitában. S ha már nincs pénz az államkasszában (mert miből is lenne, a recesszió miatt kevesebb adóbevétel érkezik, a brüsszeli 20 milliárd eurónak meg alighanem végleg búcsút inthetünk), akkor maradnak ezen, a kiötlők szerint bizonyára kreatívoknak nevezett megoldások.
Csakhogy az emberek nyugdíjmegtakarításaiból ösztönözni a gazdaságot, bűn. Meglehet, sokak számára vonzó lehet megszabadulni az adósságtól, felújítani a kérót, de: elmagyarázza valaki is nekik a kormány részéről, hogy ez azt jelenti, ugyanúgy csak az állami nyugdíjban bízhatnak, mint azok, akik tizennégy éve bementek az akolba és nem kezdtek önként megtakarítani?
Aligha. Hiszen nem ez a cél. Kit érdekel, mi lesz az emberekkel öt, tíz, húsz év múlva, a nyugdíjba vonulásuk után? Hagyjuk már ezt az öngondoskodást, majd mi gondoskodunk Önről!
Ja. Úgy, ahogy teszi azt a kormány tizennégy éve...
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
