3p

Szombaton az urnák elé járulnak majd az új-zélandiak, és népszavazáson döntenek abban a kérdésben, hogy támogatják, vagy inkább elvetik a kegyes halált.

Az End of Life Choice Act 2019 mozgalmat az ACT párti David Seymour képviselő támogatta a képviselőházban. Ez lehetővé tenné a halálos betegségben szenvedők számára, hogy valamiképp véget vessenek az életüknek. Bár a törvény átment a parlamenten, az azonban csak akkor lép életbe, ha a választók több mint ötven százaléka „igen” -t mond rá – egy időben azzal, hogy az új kormányról szavaznak, és abban a kérdésben is döntenek, hogy vajon legalizálják-e a marihuánát, vagy sem.

A törvény meghatározza azokat a kritériumokat, melyek megléte esetén lehet eutanáziáért folyamodni. A kérelmezőnek be kell tölteni a 18. életévét, új-zélandi állampolgárnak kell lennie, olyan súlyos betegségben kell szenvednie, amelynek következtében hat hónapon belül mindenképpen meghalna, vagy olyan elviselhetetlen szenvedést kell átélniük, amelyet nem lehet semmiképpen sem enyhíteni, de feltétel az is, hogy képesek legyenek megalapozott döntést hozni az eutanáziáról - írja a Guardian

Nem lennének jogosultak azok, akik mentális betegségben szenvednek, és azok sem, akik kizárólag „időskor” vagy fogyatékosság miatt jelentkeznek. Két orvosnak alá kellene írnia a döntést, és egy pszichiátert kell hívni, ha bármelyik orvosnak kétségei támadnának.

A közvélemény-kutatási adatok hónapok óta erőteljes támogatást mutatnak, az igen szavazatok 60-70 százalékos többségben vannak. A kezdeményezést támogatja Jacinda Ardern miniszterelnök, Judith Collins az ellenzéki nemzeti párt vezetője, Helen Clark volt miniszterelnök és a volt főügyész Sir Michael Cullen is.

Az eutanázia ellenzői is folytatják a küzdelmet, ők attól tartanak, hogy Új-Zéland legkiszolgáltatottabb emberei kényszer vagy külső nyomás hatására kényszerülnének életük befejezésére, félve attól, hogy mások terhére lesznek.
A nemmel szavazók között van Bill English volt miniszterelnök, aki gyakorló katolikus, John Tamihere, a maori párt társelnöke és Maggy Barry, a korábbi idősügyi miniszter.

Jelenleg csupán három európai uniós országban engedélyezik az aktív eutanáziát: Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban. Az első két ország még kiskorúaknál is elfogadja az eutanázia iránti kérelmet, ha azok megfelelnek a szigorú előírásoknak, Luxemburgban azonban csak felnőtteken végzik el a beavatkozást.

Svájc, Németország, Ausztria és Finnország engedélyezi az orvos által felügyelt eutanáziát bizonyos speciális körülmények között.

Spanyolország, Svédország, Anglia, Olaszország, Magyarország és Norvégia engedélyezi a passzív eutanáziát - természetesen csak szigorú szabályok között. Passzív eutanáziának minősül az is, ha a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő páciens úgy dönt, hogy elutasítja az életét meghosszabbító beavatkozásokat, mint amilyen a mesterséges táplálás, vagy lélegezteté

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!