<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
7p

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy a Baranyi Krisztina kontra Pesti Srácok ügy tökéletesen leképezi azt, hogy a magyar sajtóban, az emberek tájékoztatásában milyen állapotok uralkodnak. Ezek jutottak eszembe a hét eseményeiről.

Nagyon is adná magát, hogy azzal foglalkozzak, a Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester és a Pesti Srácok közötti ATV-s konfliktusban szerintem kinek van igaza. Mivel azonban nem ismerem mélységében a felek – ezek szerint már hosszabb múltra visszatekintő – viszonyát, nem venném magamnak a bátorságot arra, hogy ítélkezzek. 

Mindössze annyit jegyeznék meg, hogy az én ízlésem szerint az természetes igény az interjúalany részéről, hogy előre pontosan tudja, mi lesz a téma és ki lesz a kérdező személy. Utóbbi a nem tévés, rádiós műfajban nem is merül fel, hiszen a kérdező szokta felhívni azt, akivel szeretne interjút készíteni, nálunk nem szokás, hogy mások közvetítsenek – legalábbis több mint három évtizedre visszatekintő pályafutásom alatt ilyenre nem volt példa. Mint ahogy az is magától értetődő, hogy közöljük az interjúalannyal, miről is kívánunk diskurálni vele – már csak a saját érdekünkben is, hiszen így felkészülhet a beszélgetésre, ami ezáltal gördülékenyebben lebonyolódhat. Persze ettől még bőven szoktak olyan kérdések felmerülni, amelyekről teljes részletességgel és betűről betűre az alany nem tud előre, de ez sosem szokott gond lenni, legfeljebb azt mondja a meginterjúvolt személy, hogy no comment, vagy „erre most nem kívánok válaszolni”.

Ebből már következik: attól még, hogy az interjúalany nem kíváncsi arra, ki fogja kérdezni és miről (ahogy az történt Baranyi esetében), még a meghívó médiának kutyakötelessége ezt kérés nélkül is közölni – ezt kívánja a tisztesség.

De ennyit is erről, hiszen – mint már jeleztem – nem ezzel kívánok foglalkozni. Hanem inkább azokkal, amiket Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára mondott, ugyancsak az ATV-ben, Baranyival beszélgetve. Abból is azzal a résszel, amelyben Fürjes az eset kapcsán kijelentette, „Orbán Viktornál gyakrabban és mélyebben tájékoztatást saját és kormánya tevékenységéről a sajtónak politikus nem ad”. 

Hozzátéve: „Orbán Viktornál gyakrabban nyílt, közvetlen, éles politikai vitákba nem megy bele ma politikus Magyarországon”. Utóbbi kapcsán gyorsan visszapörgettem, utoljára mikor is állt ki vitázni a kormányfő politikai ellenfeleivel, például egy választás előtt a másik oldal miniszterelnök-jelöltjével, de akárhogy is törtem a fejem, csak a 2006-os Gyurcsány Ferenccel való polémiát tudom felidézni (s a guglizással is erre az eredményre jutottam). Aminek már 16 éve, azóta Orbán nem vitázott senkivel.

Ám ez egy másik történet, én most inkább a saját házam, akarom mondani, szakmám tájával foglalkozom. Azzal, mivel is illusztrálta a Miniszterelnökség államtitkára azt, hogy Orbán mennyire készséges a sajtóval, milyen tájékoztatást ad. Nos, nem az elmúlt tizenkét évben adott interjúk számával, hanem azzal, hogy a kormányfő évente egyszer vagy kétszer tart olyan maratoni, akár 3 órás hosszúságú sajtótájékoztatót, amelyen mindenki ott van. A tévés kérdező azon közbevetésre, miszerint azért nem mindenki, hiszen a Magyar Hangot nem engedik be ezekre az eseményekre, Fürjes érdemben nem reagált – illetve akként, lehet, hogy egy média kimarad a magát baloldali médiának vallók (sic!) közül, de ott van a Telex, a HVG, az ATV, a 444 és az idő döntő többségét baloldali újságírók foglalják, ők mondanak véleményt, ők tesznek fel kérdéseket.

Azt már nem mondta az államtitkár, hogy minden kérdésre válaszolnak is. Nem is mondhatta, hiszen jómagam például ugyan a legutóbbi két alkalomkor – a karácsony előtt három, illetve az idei választások után három nappal is – ott „csápoltam” az Mfor és a Privátbankár képviseletében, fel egyszer sem szólíttattam.

Más a helyzet a sima Kormányinfókkal, amelyeket Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tart. Ezeken tényleg kapunk szót. Az már más kérdés, hogy Fürjest rosszul tájékoztatták, hiszen az nem igaz, hogy a Kormányinfón nincs időkorlát, az az államtitkár szerint akár három órán át is tarthat. Éppen a 2022-es választások után szűkítették két órára a kérdezz-felelek hosszúságát (noha Gulyás elődjénél, a most építésügyi és beruházási miniszter Lázár Jánosnál nem volt ritka az ötórás Kormányinfó sem, amelynek visszatérő mondata volt, az „addig maradok, amíg van kérdés”). 

Ráadásul, bár kétségtelenül a mostani Kormányinfókra is csaknem mindenki bemehet (kivéve itt is a Magyar Hangot), a két óra nagyobb részét a kormánypárti, erősen megkomponáltnak, előre egyeztetettnek tűnő kérdésekre adott válaszok viszik el, ahogy arra már egy korábbi írásomban rámutattam.

Visszatérve Orbánra, persze mondhatjuk, hogy már hozzászokhattunk ahhoz, tőle nem kérdezhetünk, hiszen ő maga mondta ki, hogy nem ad interjút másnak, csak a közmédiának, vagyis az MTV-nek és a Kossuth Rádiónak. Amikor pedig néhány éve még a „régi” – vagyis a 2020 nyári szerkesztőségi felállás és Telex-alapítás előtti – Index kérdezte ugyanerről, a kormányfő azt mondta, hogy fake news-nak nem nyilatkozik. Máskor meg, amikor arról faggatták az orra alá sebtében odadugott mikrofonnal, hogy miért nem ad interjút másnak, azt mondta, azért, mert rosszindulatú emberek előítéletes kérdéseket tesznek fel neki és ebbe nem hajlandó belemenni.

Leszünk mi még valaha a mikrofon másik végén? Fotó: Facebook
Leszünk mi még valaha a mikrofon másik végén? Fotó: Facebook

Itt tartunk tehát. Fürjes mégis azt olvasta fel nekünk, hogy Magyarországon sajtószabadság van. Amit azzal az utóbbi években már unalomig ismételt kormányzati propagandaérveléssel próbált alátámasztani, aminek lényege, hogy baloldali túlsúly van a médiában. A tévénél piacvezető a kormánnyal legkritikusabb kereskedelmi tévé (az államtitkár utalása az RTL Klubra vonatkozhatott), a legolvasottabb öt internetes portálból 3-4 kormánykritikus, kormányellenes, baloldali, ellenzéki, a nyomtatott lapoknál a legnagyobb példányszámú hetilap szintén egy baloldali és a rádióknál is nagyjából kiegyensúlyozott a helyzet – sorolta Fürjes.

Ízlelgetem: kormánykritikus, kormányellenes, baloldali, ellenzéki. Mindent elmond az Orbán-kormány hazai sajtóhoz való hozzáállásáról, hogy ezeket a fogalmakat úgy mondta egymás után Fürjes, mintha azok egymás szinonimái lennének. Vagyis, aki kormánykritikus, akkor kormányellenes, ellenzéki, pláne baloldali. Kizárt, hogy jobboldali lenne – mondjuk ezt érezzük is.

Pedig a fejlett országokban íródott tankönyvekben a sajtót a „negyedik hatalmi ágként” szokták jellemezni, a törvényhozás, a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás után, abból kiindulva, hogy ha a kormányzat maga alá gyűri a törvényhozást és az igazságszolgáltatást, akkor az ő ellenőrző funkcióikat a médiának kell átvennie. Arról lehet vitatkozni, hogy ez valóban hatalmi ággá nemesíti-e a mi szakmánkat (én nem hiszem, érzem, hogy így lenne), mindenesetre az kétségtelen, egy egészséges demokráciában csak jót tesz, mi több, hasznos, ha a hatalomban lévők szembesülnek az újságírók kritikáival, észrevételeivel, azok többsége ugyanis jó eséllyel nem rosszindulatból, pártállásból fakad, mi csak azzal szembesítjük a döntéshozókat, amivel a hétköznapi életben találkozunk, például amit az átlagemberek éreznek, tudnak, mondanak, kérdeznek, nem értenek, stb.

Sokszor idézem fel, amit még a pályám elején Londonban, a Reuters főhadiszállásán mondott nekem egy tapasztalt brit újságíró: a miniszterek arrafelé is szívesen adnak interjút annak az újságírónak, aki rokonszenvezik velük, de még szívesebben annak, aki nem, aki kritikus, hiszen így legalább megpróbálhatják meggyőzni őt az igazukról.

Mi ettől, ahogy oly sok minden mástól, ma elképesztő – de remélem, azért egyszer még behozható – távolságra vagyunk.