Tulajdonképpen írhatnám azt, hogy csak a szokásos fideszes píár-attrakciók újabb darabjának lehettünk szemtanúi a héten. Nevezetesen, hoznak egy fajsúlyos döntést, amelyről aztán gyorsan elterelik a figyelmet egy másik, nagy csinnadrattával bedobott üggyel.
Egy minisztercsere a világ bármely részén jelentős esemény. Nálunk különösen az 2010-től, amióta Orbán Viktor van a kormányrúdnál. A Fidesz „örökös” elnöke ugyanis nem szokta csak úgy ukmukfukk leváltani a minisztereit, pláne nem azokat, akik kabinetje erős embereinek számítanak. Az ő eltávolításuknak nyomós oka kell, hogy legyen.
Hogy fokozzam: azon poszton cserélni, amelynek a mostani, az uniós forrásokért folyó „harcban” kiemelt jelentősége van, lévén, hogy az Európai Bizottság (EB) a napnál is világosabbá tette, addig nem adja oda a Magyarországnak járó eurómilliárdokat, amíg nem sikerül eloszlatnia a jogállamisági aggályokat (amelyek mindenekelőtt a korrupció, a közbeszerzések átláthatóságának hiánya, a homofób gyermekvédelmi törvény kapcsán keletkeztek), nem éppen hétköznapi eset, amely jellemzésére a meglepő szó meglehetősen enyhe.
Még ha kétségtelenül minket, kívülállókat teljesen váratlanul is ért Varga Judit távozása. Olyan vehemenciával kardozott ugyanis Brüsszellel, védte a kormány szerint valósnak vélt magyar érdekeket, hogy őszintén szólva nem gondoltam volna, valaha is le fog lépni. Különösen nem így, szinte egyik napról a másikra. Még ha nincsenek is kétségeim arról, hogy ez a váltás nagyon is jól előkészített volt. Orbán, illetve hű propagandaminisztere, Rogán Antal már napokkal ezelőtt letehette az asztalra egy hatékony kormányzati munkában miniszterváltáskor egyetlen lehetséges forgatókönyvet: az egyik nap meglebegteti a regnáló tárcavezető, hogy más feladatai lesznek, másnap már be is nyújtja a lemondását a miniszterelnöknek, aki azt néhány órán belül el is fogadja, egyúttal meg is nevezik az utódot.
S hogy mindenki úgy érezze, „nincs itt semmi látnivaló”, a kormányfő gyorsan bedob egy másik témát, amivel elterelheti a figyelmet a minisztercseréről. S mi más lehetne hasonlóan fajsúlyos topik, mint a szokásos brüsszelezés, most éppen annak kapcsán, hogy ez a gaz EU a nekünk járó pénzt az oroszokkal lassan már másfél éve kényszerűen hadakozó ukránoknak adja. Természetesen a figyelemelterelést tipikusan fideszes módon, vagyis pikírten hajtotta végre Orbán, azt kérdezve, hogy „Hova lett a pénz?”. Hiszen ugyanerre várnak választ tőle az egyaránt korrupciót szimatoló uniós korifeusok, illetve hazai ellenzéki politikusok.
Ezek után nem csoda, hogy alig két nappal (!) a minisztercsere hivatalossá válása után, a szokásos péntek reggeli kossuthrádiós „interjújában” Orbán egyetlen szót sem fordított Varga Judit kurta-furcsa távozására. Azon meg ne lepődjünk meg, hogy a mikrofonállvány mögött ülő személy erre nem kérdezett rá.
Pedig nagyon is lett volna mit kivesézni, számtalan kérdés megválaszolatlan, ami értelemszerűen csak táptalajt ad a találgatásoknak. Mindenekelőtt: miért távozott Varga Judit?
Az egyik verzió szerint magánéleti problémák miatt, válása után többet szeretne lenni a gyerekeivel – lehetett olvasni. De ha így van, akkor Brüsszelben tartózkodva majd jobb lesz a helyzet, mint most Budapesten?
A másik kézenfekvő lehetőség, hogy ő is érintett lehet a Schadl-botrányban, s kvázi kimenekítették, mielőtt beüt a ménkű, mielőtt még az kerül a nem kormánypárti portálok tetejére, hogy „A vádlottak padján az igazságügyi miniszter”. Ez már közelebb állhat a valósághoz. Csakhogy, ha jól tudom, nemcsak magyar, hanem európai uniós képviselőként is megilletné a mentelmi jog Varga Juditot, csak ezért tehát nem kellett volna 1356 kilométernyi távolságra elmenekülnie. Más kérdés, hogy természetesen nagyobbat szól, ha egy regnáló minisztert, mintha egy uniós képviselőt, netán EU-s biztost vádolnak meg. Bár Varga Judit korábban azt mondta, nem akar visszamenni Brüsszelbe (ha más pozícióban is, de közel egy évtizedig ott tevékenykedett), ez azért nem perdöntő, mert e kérdésben aligha az övé a döntő szó.
A harmadik opció, hogy Varga Judit alkalmatlanná vált az igazságügyi miniszteri posztra, miután nem sikerült eloszlatni az EB jogállamisági aggályait, az ő kudarca és nem minisztertársáé, Navracsics Tiboré, hogy ki tudja, mikor érkezhet a pénz – most úgy tűnik, az idén már semmiképpen –, érkezhet-e egyáltalán. E verzió életképességét gyengíti, hogy ha miniszterként nem volt sikeres, akkor képviselőként hogyan lehet majd az? Különösen úgy, hogy míg Brüsszelben Navracsicsot szalonképesnek tartják, magyarul, elfogadják, addig Varga Juditot az uniós intézményekre tett gyakori és szokatlanul durva kritikái miatt a hírek szerint kevesen kedvelik. Állítólag még a saját párttársai körében sem népszerű – de ez megint egy olyan tényező, ami addig nem lehet vita tárgya, amíg Orbán a miniszter.
Mint ahogy arról is majd a kormányfő dönt, hogy elveszi-e az igazságügyi tárcától az európai uniós ügyeket – ahogy azt Varga Judit utódja, Tuzson Bence „szűzbeszédében” kérte. Ha igen, akkor az mégis csak azt a harmadik verziót erősítheti, hogy Varga Judit veszte az EU-s tárgyalások kudarca lett.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
