Március 15-e nemcsak Magyarország nemzeti ünnepe, hanem a magyar sajtó napja is. A 12 pont volt az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom követeléseinek összefoglalása, az első pont pedig éppen a sajtó szabadságát és a cenzúra eltörlését követelte. Ha szabad a sajtó, akkor szabad az ország. Nagyjából abból meg lehet ítélni, hogy egy ország milyen közel, vagy milyen távol van a diktatúrától, hogy ott miként bánnak az újságírókkal.
A Riporterek Határok Nélkül közzétett éves jelentése szerint az elmúlt egy év alatt 45 újságíró vesztette életét munkája közben. Jó hír, hogy jóval kevesebb újságíró vesztette életét Latin Amerikában, ahol hat újságírót öltek meg, szemben 2022-vel, amikor 26-an vesztették életüket. Továbbra is Mexikó tekinthető az újságírók számára leghalálosabb térségnek, de a jelentés egyben a Fehérországban, Kínában, Mianmarban, Iránban és Törökországban letartóztatott újságírókra is felhívja a közvélemény figyelmét.
Magyarországon nem lövik le és nem csukják le az újságírókat, de azt erős túlzás lenne állítani, hogy a sajtó teljesen szabad. Orbán Viktor miniszterelnök csak a baráti médiának ad interjút, a Kormányinfóra bizonyos újságokat nem engednek be, állami és kormányzati szervek, cégek az újságírói kérdésekre nem válaszolnak, az elvileg közérdekű adatokat sok esetben csak pereskedéssel lehet kicsikarni az illetékesektől, oknyomozók telefonjait lehallgatják, médiafigyelés címszóval elképesztő ellenőrzés alatt dolgoznak az egyes szerkesztőségek: különböző állami és céges kommunikációs osztályok, ügynökségek dolgoznak sajtóelhárítóként, ellenben nagyítóval keresik a megjelent cikkekben azokat a szavakat, amelyekbe bele lehet kötni és helyreigazítást, pontosítást, törlést lehet kérni vagy követelni.
Talán 2018-ban mondta először Orbán Viktor egy riporternek:
Fake newsnak nem nyilatkozom.
Ebből gyakorlatilag szállóige lett, fake news alatt a kormányoldal a NER-től többé-kevésbé független sajtót érti. Sorra jöttek a jelzők: FOS-média (független-objektív sajtó), dollármédia, Soros-média. Éppen a független-objektív témakörben érdemes valamit leszögezni. Egyebek mellett az különbözteti meg a propagandistát az újságírótól, hogy én például kizárólag kormányzati és NER-es visszaélésekről szeretek írni, de ez nem azt jelenti, hogy én azért dolgozom, hogy itt holnaptól mondjuk gyurcsányista kormány legyen.
A sajtó feladata a mindenkori hatalmon lévők ellenőrzése, és nem a kritikátlan kiszolgálása és támogatása. Ha itt holnaptól Karácsony-kormány lenne, és hirtelen Karácsony Gergely családja, barátai rohamos gazdagodásnak indulnának, akkor azt is megírnám. Az Orbán-kormánnyal nem az a baj, hogy elvileg konzervatív, hanem az előre eltervezett, törvényekkel körülbástyázott, rendszerszintű korrupció és vagyonátcsoportosítás. És ennél eufemisztikusabban nem tudtam fogalmazni.
Bár az Orbán-kormány sokat tett azért, hogy a magyar média ne legyen szabad és a sajtó megbecsülése csökkenjen: közmédia teljes elfoglalása, Népszabadság beszántása, médiatörvény, reklámadó, tévék, rádiók, nyomtatott és online újságok felvásárlása, Szuverenitásvédelmi Hivatal; a megmaradt szabad sajtó mindezek ellenére még mindig él és erősebb, mint képzeltük. Sőt, gyakorlatilag az utolsó megmaradt demokratikus intézmények egyikének is nevezhető, amelyre még számíthat a társadalom. A Sándor-palotától az Alkotmánybíróságig, az Állami Számvevőszéktől az ügyészségig, a közmédiától a jegybankig mind a fideszes népfront részei.
Az ellenzéki pártok gyengék, ellenben a megmaradt szabad sajtó éppen most buktatott meg egy köztársasági elnököt és a NER két másik emblematikus arcát. Van mit ünnepelni. Még 2014-ben a miniszterelnök szerint egy szóban összefoglalható volt a Fidesz programja: „folytatjuk”. Ezt tudjuk ígérni mi is.
