Az emberi élet jelentős meghosszabbítása az orvostudomány évszázadok, de talán évezredek óta keresett Szent Grálja. Ennek megfelelően minden kornak megvoltak a reményt keltő csodaszerei, amelyek ezt ígérték az öregséggel és végül az elkerülhetetlen halállal szembenéző halandóknak, illetve az adott korok tudománya is az épp aktuális szintjén igyekezett megtalálni a megoldást erre a problémára. Most sincs ez másképp, és rendszeresen érkeznek is a hírek reményt keltő kutatásokról, amelyek áttöréssel kecsegtetnek a területen.
Természetesen lehetséges persze, hogy a mostani kutatók is úgy járnak majd, mint elődeik, és jelen módszerekkel áttörhetetlen falakba ütköznek, de az tény, hogy a genetika, a molekuláris biológia és az orvostudomány az elmúlt évtizedekben végbement elképesztő fejlődése egyrészt nagyságrendekkel növelte meg az öregedés mögött álló folyamatokról rendelkezésre álló tudásunkat, másrészt korábban elképzelhetetlen eszközöket adott a tudósok kezébe, hogy megpróbálják ezeket lassítani vagy visszafordítani. De valóban közel állhatunk a régóta vágyott áttöréshez? És ha igen, vajon milyen út vezet a 150-200-300 évet jó karban leélni képes emberek irányába? Nézzük, az elmúlt hetekben milyen ígéretes, de legalábbis jól hangzó eredmények születtek e területen.
Az egyik irány mindig is más, hosszú életű, vagy egyenesen „halhatatlan” élőlények vizsgálata volt. Valószínűleg a legtöbben hallottak már a halhatatlan medúzaként is emlegetett Turritopsis nutricula nevű apró élőlényről, amely képes újraindítani az életciklusát, és tulajdonképpen valóban halhatatlannak tekinthető olyan értelemben, hogy elméletben korlátlan alkalommal képes újjászületni, végeredményben klónozni saját magát. A medúzának ez a trükkje érthető módon nagy izgalmat keltett a tudományos közéletben, közben viszont könnyű belátni, hogy egy néhány milliméteres, nemhogy öntudattal, de még aggyal sem rendelkező élőlénytől nem nagyon lehet remélni az emberi öregség és halál problémájának megoldását. (Hogy mást ne mondjunk, mi nem igazán lennénk kisegítve azzal, ha sejtjeink képesek lennének embrionális állapotba visszaalakulni, ha közben tudatunk „meghalna”.)
Ettől függetlenül az állatvilág oldaláról történő közelítésben rejlenek lehetőségek, csak éppen minden bizonnyal érdemesebb legalább valamilyen gerinces élőlénytől indulni. Pontosan ezt tette három, a közelmúltban érdekes eredményekről, ígéretes fejleményekről beszámoló csapat is.
Halvérű öregség
Egy amerikai kutatás például a Sebates nemzetségbe tartozó, sziklahalként is emlegetett halakat vizsgálta. E nemzetségbe sok faj tartozik, és ezek közül néhánynak a példányai az akár kétszáz éves kort is megélhetik, míg más fajba tartozó, nagyon közeli rokonaik csupán átlagosan tíz évig élnek. Ez a hatalmas különbség evolúciós szempontból igen rövid idő alatt, nagyjából 8 millió év alatt alakult ki e fajok között, így a kutatók abban reménykedtek, hogy viszonylag könnyebben be tudják majd azonosítani a hosszú életet lehetővé tevő géneket a sziklahalak génkészletében.
Ennek érdekében a kutatók 23 sziklhahalfaj kiválasztott génszakaszait szekvenálták és hasonlították össze, keresve azokat a mutációkat és különbségeket, amelyek a hosszabb élettartammal összeköthetők.
És találtak is valamit: egyrészt olyan gének hálózatát, amelyek az inzulin jelátvitellel és jelpályákkal voltak kapcsolatban, másrészt olyan géneket, amelyek pedig a növényekben termelődő, a szteroidokhoz hasonló flavonoidok metabolizmusával voltak kapcsolatba hozhatók. Az inzulinról eddig is tudtuk, hogy van szerepe az élettartammal, a flavonoidok szerepére utaló eredmények viszont meglepetésként érték a kutatókat.
Mindkét irány érdemes lehet a további vizsgálódásra, és a kutatók ezt is tervezik: a pont rövid életciklusuk miatt kísérletekben előszeretettel használt, jól feltérképezett génkészlettel rendelkező zebrahalak inzulin- és flavonoid-metabolizmusát tervezik módosítani, hogy jobban megérthessék, milyen szerepet játszanak ezek az öregedésben.
„Ha ez az információ megvan, akkor elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy segíthetünk embereknek hosszabb és egészségesebb életet élni”
– mondta el Stephan Treaster, a tanulmány egyik társszerzője.
Egerek és emberek
Ennél már több lépéssel messzebb jutott egy kis San Diego-i biotechnológiai startup, a Rejuvenate Bio. A cég olyan kísérletekről számolt be, amelyek egy sejtújraprogramozásnak nevezett technológia segítségével átlagosan 7 százalékkal növelte meg az így kezelt egerek élettartamát. Az újraprogramozás leegyszerűsítve úgy működik, hogy a sejtekbe embrionális korban aktív fehérjéket juttatnak, amelyek hatására az idős szervezet sejtjei a korai fejlődési szakasz őssejtjeihez hasonlóan kezdenek működni.
Ez nem a Rejuvenate Bio felfedezése, olyannyira, hogy az eljárás felfedezéséért 2012-ben Jamanaka Sinja japán kutató kapott orvosi Nobel-díjat, azonban működőképességét eddig csak egyes sejtekben, és nem élő szervezetekben sikerült igazolni.
A Rejuvenate Biónál viszont nagyon is élő egereken hajtottak végre ilyen újraprogramozást, és eredményeik szerint az így kezelt idős (emberi életkorra átszámolva nagyjából 77 évesnek megfeleltethető) egerek átlagosan kétszer hosszabb ideig éltek a beavatkozás után, mint a kontrollcsoportként megfigyelt fajtársaik. Számszerűen ez azt jelenti, hogy az „újraprogramozott” egerek még átlagosan 18 hétig éltek, míg a többiek csak kilenc hétig, a teljes élettartamban pedig 7 százalékos növekedést hozott a kezelés.
„Ez nagyon hatékony technológia, és most itt van a bizonyíték arra, hogy működőképes. Meg akartam mutatni, hogy ez valóban olyasmi, amit akár saját idős populációnk esetében is alkalmazhatunk”
– mondta a kísérletről Noah Davidsohn, a cég tudományos igazgatója.
A kísérlet által felmerülő távlati lehetőségek ugyan valóban nagyon ígéretesek, a technológia egyelőre elég messze van az emberi felhasználástól.
„Ez egy csodálatos intellektuális kísérlet, de fel sem merülne bennem, hogy akár csak valami hasonlót is tegyek egy emberrel”
– szögezi le Vittorio Sebastino, a Stanford Egyetem professzora. Ennek egyik oka, hogy a teljes testre kiterjedő sejtújraprogramozás sokak szerint rendkívüli módon megnövelné különböző rákos megbetegedések kialakulásának esélyeit – ilyenek egyébként az egereken végzett kísérlet során is előfordultak.
Persze a kutatók – nemcsak a Rejuvenate Biónál, hanem más, az újraprogramozással kísérletező magáncégeknél és laboratóriumokban – bíznak abban, hogy sikerül a kockázatokat minimalizálni, az eljárást pedig emberek esetében a várható élettartamhoz évtizedeket hozzátévő kezeléssé formálni. Az biztos, hogy ennek sikere nem a pénzen fog múlni: a technológiával foglalkozó ígéretes cégekhez százmillió dollárok ömlenek céges és vagyonos magánbefektetőktől – előbbiek a kiaknázható üzleti lehetőségért, utóbbiak feltehetően a saját életük meghosszabbításának esélyéért nem sajnálják kockáztatni a pénzüket.
Négylábú barátok nyomdokán
Saját életük meghosszabbítása mellett a gazdag emberek egy másik dologra nem sajnálnának szinte semennyi pénzt: legjobb négylábú barátaik halálának elodázására. Fajtától és termettől függően a kutyák jellemzően 7-15 évig élnek átlagosan, de ez még a legjobb esetben is általában fájdalmasan korai búcsút jelent emberi nézőpontból.
Ezen változtatna egy másik amerikai startup, a San Franciscó-i Loyal. A 2019-es alapítású cég eddig nagyjából 60 millió dollárt szedett össze befektetőktől, és jelenleg két gyógyszert fejleszt. Az egyik kisebb testű, a másik nagyobb testű kutyáknak kínálna hosszabb életet, illetve jóval egészségesebb öregkort (a kettő persze összefügg, de kutatási szempontból nem mindegy, melyik irányból indulunk).
Miközben már az is nagy eredmény lenne, ha kutyák esetében sikerülne jelentősen megnövelni a várható élettartamot, de természetesen a Loyalnál is az a távlati cél, hogy a remélhetőleg kifejlesztendő terápiát emberekre is átültessék.
„Egy gyógyszer, ami segít kutyáknak tovább egészségesnek maradni, nem fog egy az egyben segíteni embereken, de sokat taníthat nekünk arról, hogyan segítsük jobb öregedéshez az embereket”
- mondja Celine Halioua, a cég alapítója. Erre azért is van esély, mert a kutyák nagyon hasonló életkorral járó kóros állapotoktól és betegségektől szenvednek, mint az emberek. A velük való kísérletezés viszont nemcsak jogi-etikai szempontból egyszerűbb, hanem a rövidebb élettartamuk miatt is.
Lehetséges, hogy e most bemutatott kutatások mindegyike zsákutcába fog futni a következő években, de a területtel foglalkozó szakemberek többsége úgy látja, mostanra valóban eljutott oda az emberi tudomány és technológia, hogy felgyűlt az öregedés folyamatairól és kiváltó okairól annyi tudás, amennyi már valódi áttörést hozhat. Persze sem a kutatóknak, sem az e kutatásokba millió dollárokat befektetőknek, sem nekünk, a csodát váró kívülállóknak sem mindegy, hogy ez az áttörés néhány éven, néhány évtizeden belül, vagy esetleg csak egy emberöltőn már túlnyúló időtávban következik-e majd be.
