3p

A Balaton jelenéről, jövőjéről, a tó által kínált üzleti lehetőségekről, turizmusról, vendéglátásról volt szó a Balaton Konferencia 2024 elnevezésű rendezvényen május 2-án, Veszprémben.

Balatoni vendéglátás, vendégvárás volt az egyik panelbeszélgetés témája, ahol azt hallottuk a tó körül élő és dolgozó, meghívott szakértők egyikétől, hogy a Balatonnak 12 hónapos desztinációnak kellene lennie, a szolgáltatóknak egész évben várniuk kellene a vendéget, mert csakis ez lehet az életben maradás, a sikeres továbblépés útja.

Volt azonban, aki kijelentette, már annak is örülne, ha két sikeres évszakot tudna realizálni tó körüli szolgáltatóként, mert úgy látja, tó körüli életről csak a főszezonban, június közepétől augusztus 20-áig beszélhetünk - számolt be a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Turizmus Online.

Étlap Balatonfüreden a kikötőben. A vendéglátóknak is fejlődniük kell
Étlap Balatonfüreden a kikötőben. A vendéglátóknak is fejlődniük kell
Fotó: Mfor/Mester Nándor

A tudósításból kiderült, Balatonfüred és Tihany az északi-parton az a két település, amely aránylag könnyű helyzetben van a többihez képest, mert itt egész évben egymást érik a rendezvények, programok, turistáknak szánt látnivalók. Füreden például az év 365 napjára tavaly 480 rendezvény esett – volt tehát miből válogatniuk az odaérkezőknek. Azt is megállapították egybehangzóan a beszélgetés résztvevői: „Csak és kizárólag a minőséget lehet eladni, bóvlit nem.”

Elhangzott még, közel 10 ezer vitorlás van a Balatonon, amelynek nagy részét ki sem veszik a tulajdonosaik télre, és ők nagyon is igénylik, hogy a téli hónapokban is a kikötői vendéglátóhelyek elérhetőek legyenek és minőséget kínáljanak. Valamint a vízi sportélet kapcsán megtudtuk, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a tóhoz érkező horgászok száma (halászatot folytatni a Balaton továbbra is, 2013. decembere óta tilos): egy évben már mintegy 100 ezer horgász dobja be a horgot, vagy evez ki a vízre pecázni. És más sportokkal ellentétben a horgászok fő szezonja a Balatonnál a tavasz és az ősz, akkor érkeznek a legtöbben versenyekre.

Vendéglátás oldalról pedig kiemelték a résztvevők – amit addig is sejtettünk -, hogy a vendég nem hülye, rossz minőségű reggelit például először és utoljára fogyaszt el egy adott szálláshelyen – oda többet nem megy vissza. Főként jó minőségű, helyi alapanyagokat keres, azt kell kínálnia reggelivel vagy félpanzióval ajánlott szállás esetén: helyi termelőktől érkezett tejet, tejterméket, mézet, dzsemet, felvágottféléket, húsalapanyagot - fűzte hozzá a szakmai portál.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!