4p

Megállt a szálláshelyek forgalmának növekedése, de az árak emelkedtek, a tortát pedig kevesebb részre kellett osztani - jól járt tehát, aki talpon tudott maradni.

Az az elmúlt hónapok lendületes növekedését követően kissé megtorpant szálláshelyek forgalmának helyreállása, így minimálisan, 0,4 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma februárban. Ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 13,3 százalékkal csökkent, azonban a külföldiek vendégéjszakáinak száma 17,3 százalékkal emelkedett, ami a külföldi vendégek visszatérését és az idegenforgalom folytatódó helyreállását mutatja - írja Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője a ma reggel közzétett KSH-adatokról lapunknak küldött elemzésében.

A szálláshelyek árbevétele így februárban 42 százalékkal a nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, tükrözve az árak emelkedését is, míg a stabil vendégszámon az egy évvel korábbihoz képest 12,3 százalékkal kevesebb működő egység osztozott, ami egyrészt azt mutatja, hogy alaptalanok voltak a tömeges bezárásokkal kapcsolatos félelmek, másrészt, amelyik egység nyitva tartott, sok esetben teltházzal működött. A kedvező forgalmi adatok és alacsonyabb energiaköltségek hatására már hamarosan újranyitásokra is sor kerülhet.

Az első két hónapban 8,5 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, ezen belül a belföldieké 4,4 százalékkal csökkent, a külföldieké 25,8 százalékkal nőtt.

A tavalyelőtti májusi fokozatos nyitást követően érdemben élénkült a szálláshelyek forgalma. A járvány enyhülése és a magas átoltottság hatására szinte minden korlátozást feloldottak, ami miatt kedvező kilátásokkal indult a tavalyi év, egyre több tengerentúli járat is kezd visszatérni. A szálláshelyek forgalmát a felhalmozódott óriási kielégítetlen igény is élénkítette és élénkíti továbbra is, világszerte megfigyelhető az utazási kedv élénkülésének folytatódása.

Jó kilátások, kockázatokkal

A szigorú kínai járványellenes korlátozások feloldása azonban újabb lendületet adhat a nemzetközi turizmusnak, mivel a távol-keleti vendégek eddig kimaradtak a nemzetközi turizmus helyreállásából. Az idei évben Veszprém Európa Kulturális Fővárosa címe, valamint a nyáron megrendezendő atlétikai világbajnokság is hozzájárulhat a turizmus további lendületéhez. A belföldi vendégforgalmat a márciusi ünnep, valamint a húsvéti ünnepek is élénkíthették, így a következő hónapokban ismét növekedést mutathatnak a szálláshely szolgáltatással kapcsolatos adatok.

Kockázatot jelent, hogy számos európai országban az infláció érdemben meghaladja a bérnövekedést, így a megélhetési költségek növekedése fékezheti a kilábalóban levő nemzetközi turizmust, a belföldi turizmus dinamikáját pedig a hazai reálbérek csökkenése fékezheti, de erre a jelek szerint egyelőre nem került sor.

A szálláshely-szolgáltatók számára messze a legnagyobb kockázatot az energiaköltségek elszállása jelentette, így a nem kellően hatékony energiaintenzitású szálláshelyek komoly versenyhátrányba kerülhettek, így átmeneti, vagy végleges bezárásra is kerülhettek. A fűtési szezont követően azonban számos szálláshely újra kinyithat.

A közeljövőben kulcskérdés lesz az energiahatékonyság növelése, a megújuló energia felhasználása, az energiatakarékos üzemeltetés, a szigetelés javítása és számos más intézkedés, aminek hatására az energiaköltségek markánsan csökkenthetők. A nyitva levő szállásadók ugyanakkor a tapasztalatok szerint sok esetben teltházzal üzemelnek, így előnyt is szerezhetnek a bezáró szálláshelyekkel szemben.  

A nemzetközi turizmus fokozatos javulását tükrözik a Liszt Ferenc repülőtér forgalmi adatai is, amelyek meredek felpattanást mutatnak a járvány elleni korlátozások feloldását követően. Márciusban a légi utasforgalom 33,9 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, azonban még mintegy 9,2 százalékkal marad el a négy évvel ezelőtti, járvány előtti 2019 márciusi szinthez képest - zárja elemzését Suppan Gergely.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!