2p

Budapesten az airbnb típusú szobák száma már meghaladja a szállodai szobák számát, állítja Könnyid László.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a Portfolión megjelent véleménycikkében arról írt, hogy a pandémia után a hosszútávú lakáskiadásból egyre több lakás tért vissza a rövidtávú piacra Budapesten. 2023-ban a magánszálláshelyek száma 32 százalékkal nőtt, a férőhelyek száma pedig 24 százalékkal emelkedett.

„Budapesten az airbnb típusú szobák száma már meghaladja a szállodai szobák számát” – írta Könnyid.

A vendégek számának növekedésével párhuzamosan a vendégéjszakák 78 százaléka a belvárosi kerületekben, az V., VI., VII. és VIII. kerületekben keletkezett. A szálláshelyek kapacitása is itt a legnagyobb, ami a turizmus koncentrációját jelzi.

Könnyid adatai szerint egy airbnb vendég átlagos költése13 ezer forint volt éjszakánként, míg egy szállodai vendég esetében ez az összeg 37 ezer forintra rúgott. Ezzel szemben – ha az egész tartózkodásra vetítjük – az airbnb-n keresztük megszállók 40 ezer forintot, míg a szállodai vendégek 95 ezer forintot költöttek átlagosan.

„A magánszálláshelyek adózási rendszere, amely szobánként évi 38 400 forint, nem változott az elmúlt 7 évben. A tevékenység jövedelemtermelő képessége azonban az online platformok miatt jelentősen nőtt, így szükséges lenne az adó felülvizsgálata” – emelte ki a vezérigazgató.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!