3p

Indul a Belvárosi Sörfesztivál a pesti Szabadság téren augusztus 29-én, ami szeptember 3-ig tart, és úgy tűnik, az égiek is kedvelik malátából készült minőségi italokat, mert elállt az eső és kisütött a nap a sörivók hat napon át tartó vigalmának nyitó eseményére.

A budai Várból költözött le anno, úgy hat éve a pesti belváros kellős közepébe a rendezvény és a megváltoztatott helyszín jó választásnak bizonyult – hallhattuk a rendezőktől –, mert azóta 30 százalékkal nőtt mind a kiállítók, mind a rendezvényre látogató sörbarátok száma. A sikerhez azért, tegyük hozzá, nagyban hozzájárul az is, hogy a sörrel bélelt rendezvény bárki számára ingyenesen látogatható, „csak” egy speciális Sörfesztivál pohár a belépő bármelyik pavilonhoz. (Amely egyébként úgyis abszolválható, hogy a leleményesebb látogató megőrizte mondjuk a tavalyi programról, és elhozza magával az idei fesztiválra is.)

Ötven minőségi hazai kézműves sörfőzde több mint 250 féle sörféleséggel, 13 gasztrokiállító, kakukktojásként pedig egy boros pavilon és egy pezsgős, proseccós kiállító várja idén a nagyérdeműt – vasárnap éjfélig bezárólag.

Fotó: Belvárosi Sörfesztivál
Fotó: Belvárosi Sörfesztivál

A verseny egyik kiállítója és fő támogatója a SPAR, amely, mint Heiszler Gabriellától, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezető igazgatójától megtudtuk, sok-sok éve támogatja az itthoni kis- és családi sörfőzdéket, és az ott készült sörkülönlegességek piacra kerülését. Amúgy a kisüzemi sör szerelemprojektünk is egyben, mondja a SPAR-vezér, aki azt is elmesélte, pár éve, amikor cégük atyaúristeneik, az osztrák családi vállalkozás fejei személyesen jöttek el hozzájuk, és megtekintettek a Várban egy másik alkoholos nagyközönségi rendezvényt, egy emberként azt kérdezték:

„Jó, jó, de hol van a sör?!”

Így nem csoda, hogy a sört cégük kiemelt termékként kezeli. Tény, hogy ma sörválasztékuk 75 százaléka a mainstream kategóriába tartozó termék, és választékuk egy negyedét a kézműves kis sörfőzdék termékei teszik ki.

Dr. Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója elmondta, adataik alapján a nagyok, azaz a hazánkban jelen lévő öt legnagyobb cég eladási számai korántsem ütősek, azonban a kisebb, kézműves sörfőzdéknek egyre jobban szalad a szekér. Ez év július végéig 12,7 százalékkal kevesebb sört adtak el a nagyok, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a szuperprémiumot képviselő minőségi sörökből viszont sokkal több fogyott. A gazdaságos, azaz az olcsóbb minőségűből 20 százalékkal kevesebb fogyott 2022-höz képest, azaz összességében elmondható: „sörtudatos” lett a magyar sörvásárló, inkább a drágább, de minőségi terméket keresi és fogyasztja, mintsem az átlagos minőségű sört.

Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója, Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Országos Egyesületének elnöke,Vásárhelyi István sörgasztronómus, Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezető igazgatója, valamint Kurucz Gergely és Kurucz Dániel, a Belvárosi Sörfesztivál főszervezői Budapesten augusztus 29-én, a Belvárosi Sörfesztivált bemutató sajtótájékoztatón. Fotó: Belvárosi Sörfesztivál
Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója, Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Országos Egyesületének elnöke,Vásárhelyi István sörgasztronómus, Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezető igazgatója, valamint Kurucz Gergely és Kurucz Dániel, a Belvárosi Sörfesztivál főszervezői Budapesten augusztus 29-én, a Belvárosi Sörfesztivált bemutató sajtótájékoztatón. Fotó: Belvárosi Sörfesztivál

A budapesti Szabadság téren augusztus 29. és szeptember 3. között zajló Belvárosi Sörfesztiválon nemcsak minőségi söröket kóstolhatnak meg látogatók, hanem széles street food kínálattal és zenés kísérőprogramokkal igazi gasztro-kulturális esemény várja a sört kedvelő kisebb és nagyobb társaságokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!