2p

Miután tegnap a kormánypárti képviselők az európai parlamentben megszavazták, megtehetnék a magyar parlamentben is.

Tegnap este Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő számolt be arról, hogy magyar kormánypárti képviselők is megszavazták az Európai Parlament állásfoglalását, amely többek közt az orosz "kémbank", a Nemzetközi Beruházási Bank unióbeli működésének betiltását, illetve az Oroszországgal a nukleáris területen folytatott minden, és különösen a Roszatommal és leányvállalataival való minden együttműködést beszüntetését irányozná elő. Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője hazugságnak nevezte Ujhelyi állítását, mire utóbbi bizonyítékot is közzétett a kormánypártiak szavazatáról.

Széll Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs ellenzéki képviselők most mindenesetre színvallásra szeretnék kényszeríteni a Fidesz-KDNP hazai frakciójának tagjait, ugyanis a határozat szövegét beterjesztik szavazásra a magyar országgyűlés elé is.

(A kémbank ügyéről laptársunk, a Privátbankár írt részletesebben.)

A független képviselőnő Facebook-bejegyzésében úgy fogalmaz:

"Jöjjön a színvallás — kint megszavazta a Fidesz, akkor lássuk, mit lép itthon a 133 'bátor' emberük!"

Majd így folytatja: "Orbán Viktornak 12 éve az a célja, hogy Magyarországot betolja Putyin mellé. Épp most omlik rá az egész rendszer: Putyin öleléséből nem tud szabadulni, de közben folyamatosan hátrál, 24 órán belül kénytelen volt rábólintani Ukrajna gyorsított EU-tagságára, a Roszatom-románc lezárására és a bankárnak álcázott orosz kémek kidobására. Egyikhez sem fűlik a foga, de itt és most nincs sok választása. Nekünk viszont tisztán kell látni, amennyire csak lehet!"

Nem tudjuk, mikor kerülhet valóban a képviselők elé az előterjesztés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!