2p

A szavazatok több mint 70 százalékos feldolgozottsága után sima győzelem néz ki Borsod megye 4. számú választókörzetében.

Frissítés: 80 százalék közeli feldolgozottság mellett nem változott érdemben az arány, 61 százalék fölött jár Demeter Zoltán eredménye.

***

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4. számú választókerülete összesen 82 települést foglal magába, központja Kazincbarcika. 2018-ban a szavazatok 44,72 százalékát nyerte el a Fidesz-KDNP jelöltje, Demeter Zoltán; a második helyen a jobbikos jelölt végzett 30,17 százalékkal, míg az MSZP-s Gúr Nándor csak a harmadik helyre futott be 17,27 százalékkal. A negyedik helyen az az Üveges Gábor végzett 3,37 százalékkal (akkor még LMP-s színekben), aki most az ellenzéki előválasztáson győzni tudott, így ő lett az ellenzéki összefogás jelöltje.

Ez a választókerület is egy tehát azok közül, amelyekben korábban több szavazatot szereztek az ellenzéki indulók, mint a végül győzedelmeskedő kormánypárti jelölt, de összefogás (és visszaléptetést lehetővé tévő második forduló) híján a Fidesz-KDNP-nél maradt a mandátum. Kazincbarcikán egyébként a 30 szavazókörből csak 8-at nyert meg a kormánypárti jelölt, ám a környező települések szavazataival kényelmesen elvitte a mandátumot 2018-ban.

70,54 százalékos feldolgozottság mellett úgy tűnik, ez most még simábban sikerülhet: a megszámolt szavazatok közel 62 százaléka Demeter Zoltánra érkezett, míg Üveges Gábor 28,2 százaléknál jár. A Mi Hazánk jelöltje, Dr. Fiszter Zsuzsanna eddig  6,6 százalékot kapott.

A kampányban az ellenzéki összefogás részéről Márki-Zay Péter és Dobrev Klára is meglátogatta a kerületet, de járt ott Ujhelyi István EP-képviselő is. A kormánypártok Semjén Zsoltot vetették be jelöltjük támogatására, de előadást tartott Georg Spöttle is.

Demeter Zoltán kazincbarcikai fórumán volt vendég Semjén Zsolt - fotó: Facebook / Semjén Zsolt
Demeter Zoltán kazincbarcikai fórumán volt vendég Semjén Zsolt - fotó: Facebook / Semjén Zsolt

A választókerületben előzetesen 2500 fősre becsülték a szakértők az ellenzék előnyét, miközben 24 ezren kaptak szja-visszatérítést a kormánytól a választást megelőzően – ebben a billegő körzetben a korábban az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint a választásra is komoly hatása lehetett a visszatérítésnek.

A névjegyzékben 73 380 fő volt a választások kiírásakor, bő 4 ezerrel kevesebb, mint 2018-ban. 4 éve 64 százalékos volt a részvétel, idén 61 százalékos.

Folyamatosan frissülő hírfolyamunk:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!