1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az idén nyáron, június-augusztusban 456 ezer munkanélküli volt Magyarországon, ami 10,4 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett, és 0,4 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A munkanélküliek június-augusztusi 456 ezer fős létszáma a 15-74 éves korosztályban az egy évvel korábbinál 1,5 százalékkal volt alacsonyabb.

A KSH adatai szerint a férfiak munkanélküliségi rátája az előző év azonos időszakához képest lényegében nem változott, 10,6 százalék maradt, a nőké 0,6 százalékponttal 10,2 százalékra csökkent.

Többen dolgoznak, mint...

A foglalkoztatottak létszáma 2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, a 3 millió 914 ezer foglalkoztatott közül 3 millió 913 ezren voltak 15-74 évesek.

Az adott korcsoportba tartozó népességen belül 57,8 százalék volt a foglalkoztatottak aránya, ami 1,7 százalékpontos bővülés 2011 június-augusztusához képest.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!