Pedig a Thomson csak azokat a házasságokat veszi számba, amelyek meg is köttettek. Ezekből is akadt bőven, a tavalyi összértéküket 30 százalékkal haladják meg. Igaz, nem a tavalyi volt az eddigi rekordév, hanem a 2000-es esztendő, amikor 3400 milliárd dollárt ért el a létrejött fúziókban szereplő tételek összesített értéke.
Mindezen fejlődés rávilágít a nagy - elsősorban amerikai - befektetési bankok mesés idei eredményére. Különösen a Goldman Sachs teljesítésére, hiszen ez a befektetési óriás az idei fúziók lebonyolításában - értéküket tekintve - mintegy 29 százalékos szeletet tudott kihasítani magának. Nem mellékes az amerikai befektetési óriások hozadéka ezekben az ügyletekben: minden ötödikben kulcsszerepet játszanak.
Miért is a fúziós hullám? A szakértők szerint most megfelelőbbek a fundamentumok, a vállalatok eladósodottságának mértéke kisebb, mint az elmúlt években. A fúziók egyébként is most sokkal szélesebb körét fogják át a gazdaságnak, mint ahogy ez volt 2000-ben. Akkor a pénzügyi szektorban voltak a legjellemzőbbek. Az idén a fúziós hullámot már jobban meglovagolták a feltörekvő országok legnagyobbjai, indiai és kínai cégek.
Ennek dacára a fúziók összértékét nézve még mindig domináns résztvevő az Egyesült Államok, illetve vállalatai: a felvásárlások 40 százaléka, csaknem 1500 milliárd dollár jutott rájuk. Ugyanakkor az érték mellett más európai rekord is született a fúziók világában: 37,8 százaléka a vállalati összaktíváknak új kezekbe került. A fúziók részben ellenségesek, az ilyen szándékú ügyletek értéke csaknem 500 milliárd dollár volt, s a múlt évhez képest számuk 87 százalékkal emelkedett - írja a Thomson adatait értékelve a Le Monde című francia lap.
Menedzsment Fórum