Csaknem 15 milliárd forintos beruházást indít Debrecenben a Krones AG, a következő években 500 munkahelyet létrehozó új üzem létesítéséhez a kormány 5,5 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást biztosított - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a német vállalat beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Ralf Goldbrunner, a Krones AG végrehajtó tanácsának képviselője (j) a német Krones AG beruházását bejelentő sajtótájékoztató után a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2017. október 10-én. MTI Fotó: Soós Lajos
A német cég gyártmányait a legfejlettebb élelmiszeripari vállalatok használják, a társaság éves bevétele megközelíti a 3,4 milliárd eurót, több mint 170 millió eurót költött kutatás-fejlesztésre, világszerte több mint 14 ezer embert foglalkoztat és több mint 5 ezer szabadalommal rendelkezik, sorolta Szijjártó.
Ralf Goldbrunner, a Krones AG végrehajtó tanácsának képviselője pedig azt mondta, az üzemben gépipari alkatrészeket és egyéb berendezési alkatrészeket gyártanak majd és mérnöki munkát is végeznek.
A Krones AG 2007-ben a szentkirályi, 2008-ban a sárbogárdi, 2010-ben a piliscsévi ásványvíz-palackozóba, 2011-ben pedig a Hell szikszói üzemébe szállított gépsort.
MTI