A GVH hétfői közleménye szerint az Elektro Computernek 105 millió, a Budapest Banknak 36 millió, a Credigen Banknak 2 millió, a Magyar Cetelem Banknak 25 millió forint versenyfelügyeleti bírságot kell megfizetnie.
A versenyhivatal közölte: az érintett vállalkozások a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsítottak egyebek mellett akkor, amikor a 2005. június 1-től október 4-ig terjedő időszakra azt hirdették, hogy az "Elektro Pont" üzletekben ingyen hitel igénybevételével vásárolhatnak meg minden terméket.
A szerv szerint ez azért nem volt a valóságnak megfelelő, mert egyrészt a bankok az "Elektro Pont" üzletek vonatkozásában az általuk rendelkezésre bocsátott ingyen hiteleket korlátozták, másrészt az ingyen hitel csak a bankok által meghatározott, konstrukciónként, eltérő mértékű összeghatárok között volt igénybe vehető.
A bírság kiszabásánál az Elektro Computer, a Budapest Bank és a Magyar Cetelem Bank esetében súlyosbító körülményként merült fel, hogy korábban már követtek el versenyjogi jogsértést.
Tilos félrevezetni a fogyasztót
A közlemény szerint a versenytörvény értelmében a fogyasztók megtévesztésének minősül, s ezért jogellenes, ha az áru értékesítésével, forgalmazásával összefüggő, a fogyasztó döntését befolyásoló körülményekről - így különösen a forgalmazási módról, a fizetési feltételekről, a kapcsolódó ajándékokról, az engedményekről, a nyerési esélyről - a vállalkozás megtévesztésre alkalmas tájékoztatást ad.
Annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas-e, az abban használt kifejezéseknek a mindennapi életben, illetőleg a szakmában elfogadott általános jelentése az irányadó - tartalmazza a közlemény.
Az GVH indoklása szerint ugyancsak tilos a fogyasztó választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszerek alkalmazása. Ilyen módszernek minősül, ha olyan körülményeket teremtenek, amelyek jelentősen megnehezítik az áru, illetve az ajánlat valós megítélését, más áruval vagy más ajánlattal történő tárgyszerű összehasonlítását.
A GVH Versenytanácsának gyakorlata szerint a nyereség és vagyonszerzés céljából gazdasági tevékenységet folytató vállalkozással szemben általános követelményként fogalmazódik meg, hogy a fogyasztóknak szóló tájékoztatása igaz és pontos legyen. A versenyhelyzetben levő vállalkozással szemben fokozottan elvárható, hogy a vevőcsalogató információk valósak és tényszerűek legyenek.