4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Soros György több mint 18 milliárd dollárt (4716 milliárd forint) utalt át a vagyonából az általa létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványnak - írta a The Wall Street Journal című napilap kedden internetes kiadásában

A lap az alapítvány meg nem nevezett tisztségviselőire hivatkozva közölte, hogy a magyar befektető ezzel a vagyonának nagy részét az alapítványhoz utalta, átalakítva magát az alapítványt és a befektetési cégét is. A döntéssel a Nyílt Társadalom Alapítvány az Egyesült Államok jótékonysági szervezetei között - a Bill és Melinda Gates Alapítvány mögött - a rendelkezésére álló pénzeszközök nagyságát tekintve a második lett.

A Soros Fund Management befektetési alapkezelő 87 éves alapítója egyúttal megosztotta a vállalat fölött gyakorolt befolyását a Nyílt Társadalom Alapítvány beruházási bizottságával, amelyet most hívott életre. A bizottság elnöke ő maga, de - mint a The Wall Street Journal írta - a konstrukciót úgy alakították ki, hogy "túlélje őt".


A Soros-cég új beruházási vezetője elsődlegesen nem kereskedelemmel foglalkozik majd, hanem belső és külső vagyonkezelőkhöz történő tőkekihelyezéssel. A korábbi beruházási vezetőkkel ellentétben az új tisztségviselő, Dawn Fitzpatrick nem Sorosnak vagy a cég más vezetőinek tartozik beszámolási kötelezettséggel, hanem az alapítvány beruházási bizottságának. A The Wall Street Journal idézi az egyik bizottsági tagot, Bill Fordot - a növekedési potenciállal bíró vállalkozások számára tőkét biztosító globális befektető cég, a General Atlantic vezérigazgatóját -, aki szerint "egy kockázati tőkealapból történő tőkeátutalások folyamatáról van szó, melynek célja egy alapítvány hosszú távú támogatásának megteremtése".

Az üzleti-politikai napilap megemlíti, hogy Soros 1979-ben "kezdett el adakozni" és szerte Kelet-Európában fellépett a kommunizmus elleni küzdelemben. A The Wall Street Journal emlékeztetett: "Soros abban reménykedett, hogy 'nyílt társadalmakat' segíthet életre olyan helyeken, ahol korábban tekintélyelvű kormányzatoké volt a hatalom.

Alapítványának nevét a liberális demokráciák filozófusa, Karl Popper egyik könyvéről kölcsönözte". A lap leszögezi: ma Afganisztántól Dél-Afrikáig több mint 40 Nyílt Társadalom Alapítvány működik, amely támogat menekülteket, finanszíroz közegészségügy javítását szolgáló erőfeszítéseket, vagy például a Kongói Demokratikus Köztársaságban nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekményeket tárgyaló, mozgó bíróságokat.

A lap szerint: "a Nyílt Társadalom aktivitása időnként felbőszített nacionalista kormányokat, mint amilyen a jelenlegi magyar kormányzat, amelynek célpontja volt a Soros alapította egyetem, és amely plakátkampányt folytat, kiemelve (Soros) szerepét a menekültek támogatásában". A The Wall Street Journal leszögezi: Soros sürgette a fejlett európai és más térségbeli államokat, hogy osszák meg a konfliktusok sújtotta országokból érkező, megnövekedett migráció terheit. "Soros-ellenes politikusok Macedóniában, Lengyelországban és néhány más országban támadást intéztek külföldről finanszírozott csoportok, köztük a Nyílt Társadalom Alapítvány ellen, mert úgy tartják, hogy kívülről beavatkoznak a belügyeikbe" - állapította meg a lap.

A The Wall Street Journal hosszas cikke kitér Sorosnak az amerikai politikában játszott szerepére is. Hangsúlyozza, hogy a befektető a liberális és demokrata párti ügyek egyik nagy anyagi támogatója, alapítványa támogatta a bevándorlási politika és az igazságügyi rendszer (demokraták elképzelései szerinti) átalakítását, mentorprogramokat finanszírozott fekete és spanyolajkú férfiak számára, és támogatta a Black Lives Matter nevű fekete mozgalmat.

A lap felidézi, hogy Soros a tavalyi amerikai elnökválasztási kampányban mindent megtett, hogy a spanyolajkú szavazók az urnákhoz járuljanak, nagy adományokkal támogatta a demokraták kerületi ügyészjelöltjeit. Támogatta a demokraták elnökjelöltjét, Hillary Clintont és nyíltan bírálta a republikánus jelöltet, Donald Trumpot, akinek egyik kampányreklámja "a globális hatalmi struktúra" részeként említette Sorost, aki kárt okoz a dolgozó rétegeknek. A választások után Soros alapítványa - saját állítása szerint - 10 millió dollárt költött arra, amit "gyűlöletből elkövetett bűncselekmények elleni harcnak" minősített. Soros azt állította, hogy ezt a gyűlölethullámot a Trump-kampány lobbantotta lángra.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!