3p

Bővíti biatorbágyi üzemét és minden Európába szánt termékét Magyarországon keresztül készül az európai piacra szállítani a Huawei Technologies Hungary - jelentette be Bin Junszong, a vállalat ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A Huawei Technologies Hungary 30 ezer négyzetméteres, havonta 3 ezer kamiont indító logisztikai központot létesít a Biatorbágyon. A kínai távközlési cég, a Huawei emellett termelését is növeli Magyarországon. Valamennyi európai piacra szánt termékét 2015-ig magyarországi üzemeiben állítja elő, vagy a biatorbágyi logisztikai központ közvetítésével juttatja az európai piacra.
A biatorbágyi logisztikai központot partnerként az DHL és a Westlog vállalatok üzemeltetik, innen indítják útnak a Huawei termékeivel megrakott kamionokat Európa, Észak-Afrika, Oroszország és Közel-Kelet felé - tette hozzá.

Az ügyvezető igazgató ismertette: a kínai távközlési cég, a Huawei a logisztikai központ létesítése mellett termelését is növeli Magyarországon. Ennek keretében az eddigi, jórészt vezeték nélküli távközlési hálózatokhoz szükséges berendezéseken kívül, szinte valamennyi, a Huawei portfóliójában szereplő - vezetékes, mobil, optikai, adatforgalmi és egyéb más - távközlési berendezés összeszerelése 2015-ig megindul Magyarországon. Az innen jelenleg kiszolgált 40 ország száma is 55-re nő a vállalat tervei szerint.

A termelésbővítés keretében a Huawei által közvetlenül és közvetve foglalkoztatottak száma a jelenlegi másfél ezernek duplájára, 3 ezerre emelkedik - hangsúlyozta.

A Huawei több összeszerelő és logisztikai üzemet, csarnokot magában foglaló magyarországi európai ellátó központjának teljes szállítási és raktározási tevékenysége Biatorbágyra kerül át - Budapestről és Üllőről is. A Huawei számára a termelési feladatokat a Flextronics pécsi és a Foxconn komáromi üzeme látja el. A cégirányítás továbbra is Budapesten marad.

Bin Junszong kiemelte, hogy az első félév eredményeként a vállalat beszállítóként részt vesz az európai uniós előírásoknak megfelelő, 112-es segélyhívó rendszer kiépítésében. A cég továbbá két, nagy távközlési szolgáltató vezetékes, optikai hálózatát is másodpercenként 100 Gbit-os sebességűre fejlesztette.

A Huawei Technologies Co. kínai multinacionális mobil és távközlési hálózati berendezéseket gyártó vállalat a világ 150 országában 150 ezer főt foglalkoztat. Ügyfelei között tudhat a világ ötven vezető távközlési szolgáltatójából 45-öt, így termékeivel és berendezéseivel a világ lakosságának egyharmadát szolgálja ki közvetlenül, vagy közvetve. A Huawei Technologies Co. 2012-ben 35,4 milliárd dollár értékesítési árbevételre tett szert, az idei első félévben pedig Bin Junszong tájékoztatása szerint már 18,5 milliárd dollárra.

A Huawei Technologies Hungary 2005-től működteti Magyarországon az európai ellátó központját, ami a budapesti központ irányítása alatt a pécsi és komáromi összeszerelő üzemeket és a biatorbágyi logisztikai központot foglalja magában.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!