2p

Az amerikai Dell számítástechnikai vállalat azt tervezi, hogy három éven belül a jelenlegi kétszeresére, 20 ezerre növeli Indiában foglalkoztatott munkatársai számát - jelentette be hétfőn Michael Dell, a társaság elnöke.

A vállalatnak jelenleg három ügyfélszolgálati, egy terméktesztelő és egy szoftverfejlesztő központja van Indiában. A társaság tervei szerint emellett egy gyártó bázist is kiépítenek a jövőben.

A hír nem okozott nagy meglepetést, mivel a Dell korábban kilátásba helyezte indiai terjeszkedését. A cég arra számít, hogy indiai üzemével sikeresebben felveheti a harcot a világ második legnagyobb népességű országának piacvezetőjével, a Hewlett-Packarddal és a második helyezett HCL Infosystems Ltd.-vel. A PC-gyártók körében az indiai piac életbevágó fontosságú, nemcsak méretéből adódóan, hanem azért is, mert előrejelzések szerint március végéig 29 százalékkal, 2009-ig pedig évente átlagosan 26 százalékkal növekedhetnek a számítógép-eladások. A Dell, amely a világpiacon 18 százalék körüli részesedéssel bír, Indiában jelenleg a piac 4 százalékát tudja magénak. A terjeszkedést ugyanakkor az is indokolja, hogy az indiaiak évente 4 millió számítógépet vásárolnak.

Az indiai mérnökök szaktudására, angol nyelvtudására, az alacsony bérekre, a kedvező adókra építve egyre több nyugati vállalat helyezi át informatikai, irodai háttérmunka elvégzését Indiába. Az úgynevezett outsourcing piacon az ázsiai ország részesedése eléri az 50 százalékot.

A Fortune amerikai gazdasági magazin tavalyi 500-as toplistáján szereplő cégek közül 400-nak van saját szoftver központja Indiában, vagy kiadja ezeket a feladatokat ottani szoftver cégeknek. India legfőbb versenytársa Kanada, ide jut a globális outsourcing 32 százaléka, Kínába 4,9, Kelet-Európába 4,5 százaléka.

Menedzsment Fórum/MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!