2p

Eddig összesen 21 400 pályázat érkezett az Otthon Melege Program energiahatékonysági kiírásaira – írja a Napi Gazdaság csütörtöki száma a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tájékoztatása alapján. A három pályázatra elkülönített 2,72 milliárd forintos keretből mostanra mindössze 410 millió forint maradt.

A legnagyobb érdeklődés a fűtés-korszerűsítési alprogramot övezte, ahol kazáncserére lehetett támogatást igényelni összesen egymilliárd forint értékben. A tárca hangsúlyozza, hogy a programot a forrás kimerülése miatt csak felfüggesztették, a minisztérium folyamatosan dolgozik azon, hogy a lakossági energiahatékonysági programok hátterét biztosító források a jövőben is rendelkezésre álljanak. Kazáncseréhez közel 2700-an igényeltek segítséget.

A lap közlése szerint csütörtökön indul az Otthon Melege Program utolsó kiírása: a homlokzati nyílászárók cseréje alprogram esetében mától a dél-dunántúli régióban élők is pályázhatnak. Ebben a kategóriában eddig mintegy kétezren nyújtottak be támogatási igényt, az alprogramban jelenleg még biztosan rendelkezésre álló forrás teljes összege körülbelül 300 millió forint.

A háztartási nagygépek cseréjére eddig 16 700 pályázat érkezett be, az ebben a kategóriában még felhasználható keret 110 millió forint.

A fejlesztési tárca hangsúlyozta, hogy az energiahatékonysági program november 14-i újraindítása óta a pályázatok befogadása zökkenőmentesen zajlik.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!